Péntekre virradó éjszaka Oroszország nagyszabású támadást hajtott végre Kijev ellen. A csapás következtében legalább négy ember meghalt – írja az Unian a Kijevi Városi Katonai Közigazgatás vezetője, Timur Tkacsenko, valamint Kijev főpolgármestere, Vitalij Klicsko közlései nyomán.
Az oroszok kombinált támadásának több fővárosi kerület is célpontja volt. Lakóépületek és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg, a halálos áldozatokon kívül sok a sérült.
„Jelenleg négy halálos áldozatról tudunk. Tizenkilenc ember megsérült. Közülük tizennégyet a mentők kórházba vittek, a többiek a helyszínen kaptak ellátást. Az áldozatok között egy egészségügyi dolgozó is van. Négy egészségügyi alkalmazott megsérült”
– jegyezte meg Klicsko.
Kritikus infrastruktúrában is károk keletkeztek.
A város egyes részein áram- és vízellátási zavarok tapasztalhatók.
A Desznyanszkij kerületben egy drón becsapódása után egy 18 emeletes lakóház tetején tűz keletkezett. Emellett tűz ütött ki egy ötemeletes lakóépületben is, egy másik ötemeletes ház lépcsőházában pedig füst keletkezett. Károk érték a bevásárlóközpont és egy szanatórium területét is - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.