Ukrajnában nyárig szeretnék meghosszabbítani a katonai szolgálatra korlátozottan alkalmas hadkötelesek katonaorvosi vizsgálatának a határidejét – jelentette ki Olekszandr Zavitnevics, a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának elnöke az rbc.ua hírportálnak nyilatkozva.
Mint a honatya elmondta, ez a kezdeményezés jelenleg a törvénytervezet stádiumában van, jelenleg is folyamatban van a bejegyzési eljárás alatt, és a regisztráció után megtekinthető lesz. A dokumentumban a június 5-i dátum szerepel.
Irina Verescsuk, az elnöki hivatal helyettes vezetője is tájékoztatott a törvénytervezet előkészítéséről. Szerinte az két fontos dologgal foglalkozik.
„Először is, a katonaorvosi vizsgálat kötelező elvégzésének határidejét további négy hónappal meg kell hosszabbítani, azaz a határidőt 2025 június elejére kell kitolni. Másodszor, a katonaorvosi vizsgálat kötelezettsége nem vonatkozik azokra a 25 év alatti személyekre, akik a katonaorvosi bizottság diagnózisa alapján korlátozottan alkalmasak”
– mondta az elnöki hivatalvezető-helyettes - közölte a karpat.in.ua.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.