Ukrán hadsereg. Illusztráció
Ukrán hadsereg. Illusztráció
 / Közélet

A korábban Ukrajnának adományozott rohamsisakok és golyóálló mellények mellett száz harci járművet, többfunkciós teherkocsit ad át Japán a hadban álló Ukrajnának - közölte a hirado.hu. 

Hirdetés

Az erről szóló tervezetet a G7 csúcstalálkozón ismertette Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Kisida Fumio japán miniszterelnök május 21-én.

Japán a tervek szerint mintegy száz harci járművet ad át a hadban álló Ukrajnának. Tokió mostani felajánlását megelőzte már golyóálló mellények, rohamsisakok és egyéb felszerelések átadása Kijevnek.

Kisida Fumio, a szigetország miniszterelnöke május 21-én Hirosimában, a G7-csúcson közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a japán önvédelmi erők járműveinek átadásával kapcsolatos terveket. Az első szállítmányt, két hatüléses – a japán önvédelmi erőknél rendszeresített – teherautót május 24-én adták át a védelmi minisztériumban.

Hirdetés

A védelmi minisztérium szerint az Ukrajnába érkező járművek között

a hatüléses teherautók mellett várhatóan négykerék-meghajtású, tízüléses, általános felhasználásra rendszeresített teherkocsik és törmelékszállításra alkalmas anyagszállító járművek is lesznek.

A szóban forgó járműveket a szigetország törvényeinek és előírásainak megfelelően fogják átadni Ukrajna képviselőinek.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.