Az Ukrán Állami Határszolgálatnál (DPSZU) elmondták, hogy a 16-17 éves fiatalok számára nincsenek korlátozások az ukrán államhatár átlépésében. A korlátozások kizárólag a 18 és 60 év közötti férfiakra vonatkoznak.
Erről RBC-Ukrajina számolt be Andrij Demcsenkóra, a DPSZU szóvivőjére hivatkozva.
"Nem vezetünk statisztikát életkor vagy nem szerint, így most nem tudom azonnal megadni ezeket az adatokat. De hangsúlyozom, hogy a 16-17 éves fiatalok nincsenek korlátozva a határátlépésben. A korlátozások kizárólag a 18 és 60 év közötti férfi ukrán állampolgárokra vonatkoznak"
– mondta Demcsenko.
Hozzátette továbbá, hogy 2022-höz hasonló jelentős növekedés az Ukrajnából való kiutazások számában nem figyelhető meg.
Korábban hírt adtunk róla, hogy október elején Hmelnyickij megyében őrizetbe vették a mozgássérültség fokának megállapításáért felelős orvosi-szociális szakértői bizottság vezetőjét. A testületet vezető orvosnő, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pártjának színeiben a megyei önkormányzat képviselője volt, több ezer ukránt minősített sérültnek és ezzel katonai szolgálatra alkalmatlannak fizetség fejében.
Házkutatások során több mint ötmillió eurónak megfelelő összeget foglaltak le nála a hatóságok, további milliós összegeket pedig külföldi bankszámlákon találtak meg. Az orvosnő fia a regionális nyugdíjalapot vezette, amely a különnyugdíjak megállapításáért volt felelős.
A vizsgálat azonban nemcsak Hmelnyickij megye ügyészségére, hanem más ukrán térségek vádhatóságaira is kiterjed. A két és fél éve tartó háború során Ukrajnában több korrupciós botrány napvilágra került, amelyekben nem utolsósorban a hadsereg tagjai is érintettek voltak.
Ukrajnában a hadiállapot kihirdetése óta a 18-60 éves, katonaköteles korú férfiaknak csak kivételes esetekben engedélyezik, hogy elhagyják az ország területét. Azonban a mozgássérültek, illetve egyedülálló ápolóik korlátozás nélkül szabadon kiutazhatnak.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.