Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Kosztyin, Ukrajna főügyésze és Rusztem Umerov védelmi miniszter beszélgetnek a sajtó képviselőivel Kijevben 2024. augusztus 27-én. (Fotó: Szerhij Harcsenko/NurPhoto via Getty Images)
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Kosztyin, Ukrajna főügyésze és Rusztem Umerov védelmi miniszter beszélgetnek a sajtó képviselőivel Kijevben 2024. augusztus 27-én. (Fotó: Szerhij Harcsenko/NurPhoto via Getty Images)
 / Közélet

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Szibiha külügyminiszter és Rusztem Umerov védelmi miniszter is a francia fővárosba érkezett.

Hirdetés

Megérkezett Franciaországba az a magas rangú ukrán állami és kormányzati delegáció, amelyik Ukrajna és Európa biztonságáról fog tárgyalni a tettrekészek koalíciójának egyes országaival – számolt be róla Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a Telegram-csatornáján.

A delegációban Andrij Jermak, valamint Andrij Szibiha külügyminiszter és Rusztem Umerov védelmi miniszter kapott helyet. „Ukrajna és egész Európa biztonsága szempontjából fontos kérdéseken dolgozunk” – olvasható a bejegyzésben.

„A látogatás egy sor két- és többoldalú találkozót foglal magában a koalíciós államok képviselőivel, akik hajlandóak és képesek biztonságot nyújtani, köztük Franciaországgal, Németországgal és az Egyesült Királysággal”

– közölte Andrij Jermak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnöke elárulta, hogy találkozót terveznek azzal az amerikai delegációval is, amelyik jelenleg ugyancsak Párizsban tartózkodik. Az Ukrajinszka Pravda szerint Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Steve Witkoff elnöki különmegbízott is Franciaországba utazott, hogy többek között Ukrajnáról is tárgyaljanak - közölte a hirado.hu.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.