A kijevi Majdan tér. Fotó: Wikipédia
A kijevi Majdan tér. Fotó: Wikipédia
 / Közélet

Az európai integrációt és hatalomváltást követelő, éppen tíz évvel ezelőtt a kijevi Majdan téren kezdődött tüntetésekre emlékezett kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetben - közölte a hirado.hu.

Hirdetés

„Tíz évvel ezelőtt végrehajtottuk az első ellentámadásunkat, akkor a törvénytelenség és a rabszolgaság ellen, egy európai jövőért folyt a küzdelem” – mondta Zelenszkij, aki az akkori demonstrációkat az Oroszország ellen jelenleg is zajló konfliktusban aratott első győzelemként értékelte.

„Évről évre, lépésről lépésre mindent megteszünk azért, hogy egy napon az uniós zászló csillagai között a mi csillagunk – Ukrajna csillaga – is felragyoghasson. Egy húsz évvel ezelőtti romantikus álomból és egy tíz évvel ezelőtti ambiciózus célkitűzésből mára valós tagjelölti státusz lett”

– mondta az ukrán elnök, hangoztatva: nincs kétség afelől, hogy Ukrajna a háború ellenére az Európai Unió teljes értékű tagja lesz.

A Majdan-tüntetések kezdetének tizedik évfordulóján Zelenszkij a feleségével és a kedden Kijevbe érkezett Maia Sandu moldovai elnökkel együtt megemlékezett a demonstrációk halálos áldozatairól.

A Majdan téren indult tömegtüntetések résztvevői azt követelték, hogy az ország nyisson az európai integráció irányába. A részben erőszakossá vált demonstrációk nyomán három hónap múlva távozni kényszerült a hatalomból az oroszbarát Viktor Janukovics ukrán államfő. Nem sokkal később Oroszország elfoglalta és rövidesen annektálta a Krím félszigetet, majd kelet-ukrajnai szeparatista törekvésekre hivatkozva kiterjesztette ellenőrzését Donyeck és Luhanszk megye egy részére. Moszkva végül 2022 februárjában indított teljes körű háborút Ukrajna ellen.

A Majdan-tüntetések évfordulóján Kijevbe érkezett Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

„Örülök, hogy visszatérhetek Kijevbe a barátaim közé” – írta az X-en a belga politikus. Röviddel érkezése előtt azt közölte, hogy azért látogat az ukrán fővárosba, hogy kifejezze az Európai Unió erőteljes támogatását, illetve hogy Zelenszkijjel felkészüljön a közelgő decemberi uniós csúcstalálkozóra, amelyen Ukrajna csatlakozási folyamatának következő lépéséről határoznak majd a tagállamok.

Az évforduló alkalmából Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X-en azt írta:

„a Majdan-tüntetések hideg téli éjszakái örökre megváltoztatták Európát. Ukrajna tíz éve méltósággal és büszkén törekszik a szabadság felé. Még soha nem volt ilyen egyértelmű, hogy az ország jövője az Európai Unión belül van”.

Hasonló üzenetet fogalmazott meg Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke is.

„A Majdan-forradalom örökre megváltoztatta Ukrajna jövőjét. Miközben Ukrajna az értékeinket védelmezi, a mi támogatásunk minden egyes Oroszországból kilőtt rakétával csak tovább erősödik” – írta Metsola, hozzátéve: Ukrajna „nem pusztán a saját területét, hanem az Európai Uniót és az európai értékeket is védi”.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.