Kiömlött mintegy 20 millió köbméter víz a donyecki régióban található kurahovei víztározóból, miután a harcok következtében megrongálódott a gátja - jelentette be Vadim Filaskin, a megye kormányzója egy szerdai tévéműsorban.
A kormányzó szavai szerint a Kurahove városát és környékét hetek óta ostromló orosz erők a felelősek a gát megrongálódásáért. Hivatalának adatai szerint a víztározóban 55 millió köbméter víz volt, vagyis több mint az egyharmada folyt el. A kormányzó mindazonáltal biztosított afelől, hogy eddig lakóépületeket nem öntött el a víz, és emberek nem kerültek emiatt veszélybe.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy mindössze 1300-an maradtak a kurahovei térségben, és körülbelül 800 ember magában a városban, valamennyien olyan lakosok, akik nem hajlandók távozni, az összes gyermeket viszont már elszállították a térségből.
A Donyeck megyei ügyészség a Telegram közösségi oldalon arról tájékoztatott, hogy a megyében szerdán két helyi lakos vesztette életét és nyolc sebesült meg az orosz erők támadási következtében.
Az ukrán külügyi tárca a honlapján közölte, hogy Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott szerdán Brüsszelben amerikai hivatali partnerével, Antony Blinkennel.
A közlemény szerint a megbeszélés középpontjában Ukrajna védelmi képességei, a légvédelem tél előtti megerősítése, az ukrán hadsereg nagy hatótávolságú fegyverek iránti igénye, Ukrajna euroatlanti integrációja, valamint az átfogó, igazságos és tartós béke elérését célzó törekvések álltak.
Szibiha figyelmeztetett arra, hogy Ukrajna védelmét nem lehet "felfüggeszteni vagy elhalasztani", mert Oroszország minden nap bombázza Ukrajna kritikus infrastruktúráját, energiarendszerét, kikötőit, kórházait és iskoláit. Ezzel összefüggésben kijelentette, hogy nemcsak Ukrajna, hanem a világ más térségei számára is kritikus pillanat jött el. A miniszter szerint jelenleg Ukrajnában dől el a transzatlanti és a globális biztonság jövője.
"Oroszország iráni drónokat, észak-koreai ballisztikus rakétákat és csapatokat vet be Ukrajna ellen, a Kreml pedig segítséget nyújt ezeknek a rezsimeknek. Ez a háború így aláássa a biztonságot Délkelet-Ázsiában és a Közel-Keleten is"
– mutatott rá az ukrán külügyminiszter.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.