Négyre emelkedett a halálos áldozatok és negyvenre a sebesültek száma annak a csapásnak a következtében, amelyet Oroszország mért ballisztikus rakétával a kelet-ukrajnai Dnyipro városának központjára - közölte Vladiszlav Hajvanenko, a megye ügyvivő kormányzója hétfőn a Telegramon.
A katasztrófavédelem hozzátette, hogy négy embert sikerült kimenteni a romok alól.
Megrongálódott egy négyszintes irodaépület és 49 gépkocsi - írták a szolgálat közleményében.
A déli Herszon megye kormányzói hivatala arról tájékoztatott, hogy az eddigi adatok szerint öten sebesültek meg a régióban lévő Csornobajivka elleni orosz támadásban.
Artem Pribilnov, az ukrán 155. önálló gépesített dandár szóvivője a Kijiv24 tévécsatorna műsorában elmondta, hogy a Donyeck megyei Pokrovszkban az úgynevezett ütközési vonal jelenleg a vasúti pálya mentén húzódik.
Szavai szerint "egységeink most rohamműveletekkel és irányított légifegyver-rendszerek bevetésével próbálják maximálisan megsemmisíteni az ellenséget a vasúti pálya megközelítési irányaiban. Maga a vágány is súlyos akadály, amely megnehezíti az ellenség mozgását, mivel az egy nyílt terepszakasz". Hozzátette, hogy Pokrovszkban nagyon nagy létszámú orosz gyalogság tartózkodik, és sokan halnak meg közülük.
Az ukrán Hart dandár Alpina hívójelű határőrzászlóalj-parancsnoka ugyanebben a tévéműsorban azt mondta, hogy az orosz csapatok gyakorlatilag elpusztították Vovcsanszk városát Harkiv megyében, de az ukrán erők nem engedik őket tovább nyomulni. "Vannak pincéink, erődítéseink a településen" - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy az orosz erők ebben az irányban már több mint egy éve próbálnak előrébb jutni. "Ha tavaly májusban az ellenségnek sikerült volna elfoglalnia Vovcsanszkot, akkor jó eséllyel elindult volna Harkiv városa felé" - jegyezte meg a parancsnok.
Rusztem Umerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára, az ukrán tárgyalóküldöttség vezetője az amerikai delegáció képviselőivel Floridában folytatott találkozó befejezése után beszámolt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a párbeszéd fő paramétereiről. Erről az államfő tájékoztatott hétfőn a Telegram-csatornáján.
Kiemelte, hogy a beszélgetés konstruktív volt, és minden kérdést nyíltan megvitattak, "törekedve az ukrán szuverenitás és nemzeti érdekek biztosítására". Umerov a találkozó befejezése után azt közölte, hogy az Egyesült Államok támogatja Ukrajnát a tartós béke elérésére irányuló törekvésében.
"Jelentős előrelépést értünk el egy méltó béke előmozdításában és álláspontjaink közelítésében az amerikai féllel. Fő céljaink változatlanok: a biztonság, a szuverenitás és a tartós béke, és az amerikai fél is osztja ezeket" - írta a Telegramon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.