Dánia 21,9 milliárd dán korona (1100 milliárd forint) értékben tervez katonai támogatást nyújtani 2023 és 2028 között Ukrajnának – jelentette be hétfőn a dán védelmi minisztérium.
Az állásfoglalás szerint a segélyt egy márciusban létrehozott alapon keresztül fogják eljuttatni Ukrajnának, miután Koppenhága azt tűzte ki célul, hogy
a kijevi vezetés „egyik legjelentősebb támogatója legyen”.
Az alap 7 milliárd dán koronával kezdte működését, amit humanitárius, katonai és gazdasági újjáépítési célokra szántak. Egyelőre nem világos, hogy az összegből eddig mennyit használtak fel.
„Büszke vagyok, hogy Dánia továbbra is jelentős hozzájárulást tesz. Ukrajna változatlanul nagyban függ a katonai támogatástól”
– jelentette ki Troels Lund Poulsen védelmi miniszter.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.