Csehország két KUB légvédelmi rendszert szállít Ukrajnának a rendszerhez tartozó rakétákkal együtt – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő a közszolgálati Radiozurnál hírrádiónak adott interjúban, adta hírül a hirado.hu.
„Eljött az ideje azon is elgondolkodni, hogy Csehország ne ajándékozzon-e L-159 típusú cseh gyártmányú vadászgépeket is Ukrajnának”
– jegyezte meg Petr Pavel.
Emlékeztetett:
Csehország többek között már eddig is mintegy száz tankot és nagyjából ugyanennyi más harcjárművet szállított Ukrajnába.
Korábban hírt adtuk róla, hogy az ukrán szárazföldi erők parancsnoka szerint az ukrán hadsereg hatékony ellentámadást hajtott végre Bahmutnál. Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka szerint a Donyeck megyei Bahmutnál az orosz csapatok egyes területeken mintegy két kilométernyit visszavonultak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.