Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti videóbeszédében bejelentette a védelmi minisztérium reformját - közölte a hirado.hu.
Az államfő a Rusztem Umerov védelmi miniszterrel folytatott megbeszélése után számolt be a tervezett reformokról, köztük nagyobb digitalizációról, jobb csapatellátásról és a bürokrácia csökkentéséről.
Mint elmondta,
a változások lehetővé tennék, hogy a parancsnokok a papírmunka helyett a harcokkal foglalkozzanak.
Umerov elődjét,
Olekszij Reznyikovot szeptemberben a tárcát érintő korrupciós vádak miatt mozdították el tisztségéből, majd hat helyettesét is felmentették.
Az ukrán belügyminisztérium közleménye szerint az ország déli részén, Mikolajiv és Herszon megyében folyó harcokban legalább két ember meghalt és négy megsebesült. Mikolajiv térségében egy orosz rakétatámadás miatt vesztette életét két ember és sebesült meg egy harmadik, a szomszédos Herszon megyében pedig Olekszandr Prokugyin katonai kormányzó közlése szerint három ember megsebesült tüzérségi és légicsapásokban.
A kijevi katonai parancsnokság csütörtökön arról számolt be, hogy
az éjszaka folyamán az ország keleti, déli és északi részét érték légicsapások.
Az ukrán légierő közlése szerint az orosz erők ballisztikus rakétákkal és manőverező robotrepülőgépekkel, valamint drónokkal támadtak ipari, infrastrukturális, polgári és katonai célpontokat. Az ukrán erők három drónt és egy manőverező robotrepülőgépet megsemmisítettek.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.