Törökország fővárosában, Ankarában folytatódnak az ukrajnai tűzszünetről szóló tárgyalások. A török sajtó információi szerint ukrán és orosz delegáció is érkezik a haditengerészeti erők parancsnokságának ankarai főhadiszállására.
A török sajtó minisztériumi források alapján arról számolt be, hogy Oroszország és Ukrajna képviselőinek jelenlétében tartanak jövőhéten találkozót a fekete-tengeri biztonságról Ankarában – írja az Ukrajinszka Pravda.
A török védelmi minisztérium forrásai arról beszéltek, hogy orosz és ukrán tisztviselők április 15-16-án találkoznak a haditengerészeti erők parancsnokságának ankarai főhadiszállásán. Az eseményen állítólag a fekete-tengeri béke fenntartása lesz a téma egy esetleges tűzszünet után.
Azt is megjegyezték, hogy a találkozón részt vesznek majd külföldi országok katonai képviselői, de nem pontosították, hogy kikről van szó. A találkozón
olyan katonai terveket fognak megvitatni, amelyeket a fekete-tengeri béke fenntartása érdekében lehet végrehajtani.
Március 23-25-én a Szaúd-Arábiában folytatott megbeszéléseket követően Oroszország és Ukrajna megállapodott abban, hogy megvitatják a fekete-tengeri hajózás biztonságát.Ezt követően azonban Oroszország egy követelésekből álló listával állt elő, amely többek között a mezőgazdasági ágazat elleni számos szankció enyhítését tartalmazza. Az Egyesült Államok azt mondta, hogy megvizsgálja ezeket a követeléseket, míg Európa elutasította a szankciók enyhítését - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.