Recep Tayyip Erdoğan, Törökország elnöke
Erdogan: az oroszok által elfoglalt területeknek vissza kell kerülniük Ukrajnához

MTI

 / Közélet

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőre virradó éjszaka Ankarában az elnökválasztás második fordulójának csaknem végleges eredménye alapján bejelentett győzelmére utalva azt mondta, újraválasztásával Törökország, a nemzet minden része, a demokrácia és az ország teljes 85 milliós népessége is nyert.

Hirdetés

Erdogan pontban vasárnap éjfélkor szólalt fel az őt ünneplő, hivatalos adatok szerint mintegy 320 ezres tömeg előtt az államfői palota bejáratánál.

Beszédében rámutatott: azzal, hogy az elnökválasztás első fordulójával párhuzamosan tartott május 14-i parlamenti választáson a szavazók a kormányoldali pártszövetségnek többséget biztosítottak a törvényhozásban, Törökországban az államfő kezében összpontosuló végrehajtó hatalmat illetően is kifejezték már szándékukat.

Hangsúlyozta, immár félre kell tenni a választási kampány minden vitáját, civakodását, és "ideje a nemzeti célok, a nemzeti álmok érdekében egyesülni".

Hirdetés

Az elkövetkező napok legsürgetőbb ügye az infláció okozta problémák kiküszöbölése - húzta alá.

Az országában élő nagyjából négymillió menekülttel kapcsolatban Erdogan kiemelte, az ő önkéntes hazatérésük is része a politikájának. Elmondta, eddig csaknem 600 ezer szíriai tért vissza országába, terveik szerint pedig néhány éven belül további egymillió menekült hazatérését fogják biztosítani.

Erdogan a beszédében egy másik kérdést érintve leszögezte: az ő vezetése alatt nem lehetséges annak a Selahattin Demirtasnak, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) volt társelnökének a szabadon engedése, aki terrorvádak miatt 2016 novembere óta ül előzetes letartóztatásban.

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) közel végleges, 99,43 százalékos feldolgozottságú adatai szerint Erdogan nyerte az elnökválasztás második fordulóját, és így magát az elnökválasztást, a még fel nem dolgozott szavazatok ugyanis a kialakult eredményen nem változtatnak.

Erdogan 52,14 százalékkal áll az élen, míg az ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu e részeredmény szerint a voksok 47,86 százalékát kapta meg.

Az elnökválasztás második fordulója azért vált szükségessé, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.

A köztársasági elnök felhatalmazása öt évre szól.

Erdogan 2003 és 2014 között Törökország miniszterelnöke volt, 2014-től államfő. Kilicdaroglu 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.