Június 9-án a Péterfalvai kistérség lakossága összefogott, és egy jótékonysági koncert keretében, a Claritas Trio kezdeményezésére, adománygyűjtést szervezett 2 beteg gyermek, a kárpátaljai származású 10 éves Petróci Dávid és húga, a 7 éves Emili javára a Péterfalvai Képtárban. A nemes cél sokakat megmozgatott, és tettekre sarkalt. Csodálatos volt megtapasztalni a közösség erejét, mely szeretetben összeforrva mutatta meg, hogy a háború árnyékéban, megfogyatkozva is, képes az ember az embernek segíteni, ha akar. És ahol az akarás, ott eredmény is van. A délutáni program végén Oroszi József polgármester örömmel adta át az alkalmon összegyűlt céladományt az édesanyának, Petróci Oxánának. A meghatottság könnyei sokak szemében megjelentek, és elhatározás született, hogy a kezdeményezésnek folytatódnia kell, lehetőséget adva a nagyobb nyilvánosságnak a segítségre.
A testvérpár ugyanis genetikai eredetű betegséggel küzd, ami az életüket nap mint nap komolyan veszélyezteti. A cisztás fibrózis a légző- és az emésztőrendszert támadja, ezért bármikor szövődmény léphet fel. Olyan sejteket érint e súlyos rendellenesség, amik a verejtéket, a nyálkát és az emésztőnedveket termelik, tapadós, sűrű váladékká változtatva azokat, megnehezítve a légzést. Nagy segítséget jelentene az egyedi hatásmechanizmussal rendelkező Hill-Rom Vest váladékürítő rendszer, amivel a lerakódott váladék fellazítható. Két darabnak az ára mintegy 13 millió forint. Ez a légzésszervi rehabilitációs eszköz lehetőséget adna Dávid és Emili otthoni, napi szintű kezelésére, csökkentve a pulmonológiai szövődmények kialakulásának gyakoriságát és a jobb tüdőfunkciókat. A gyerekek életminőségét javíthatná és túlélési esélyét növelhetné, ha használni tudnák minél előbb. Ehhez kér a család segítséget! – számolt be lapunknak Bodnár Diána.
Akiket Isten Lelke indít, az alábbi számlaszámra utalhatják adományukat:
11773449-02243449
OTP Bank
BIC/Swift kód: OTPVHUHB
IBAN: HU39117734490224344900000000
Név: Petróci Dávid
Közlemény: „Adomány-két gyermekért”
5167 8032 6547 9118
Ощадбанк
Oksana Petrovts
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.