Robert Fico szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak „eszköz” volt valakinek a kezében – a szlovák kormányfő erről Nyitrabányán (Handlová), a májusi merénylet helyszínén beszélt, ahová először tért vissza egy munkalátogatás keretén belül pénteken.
Robert Fico a helyszínen újságíróknak nyilatkozva azt mondta: nincs utólagos traumája az ellene elkövetett merénylet miatt, nem foglalkoztatja a merénylő személye, nem vágyik bosszúra, s nem fog egyéni kártérítést igényelni, megbocsájtott neki, mivel a támadó „csak egy eszköz volt valaki másnak a kezében”.
A szlovák kormányfő szerint az ügyben elsődlegesen nem azt kell vizsgálni, hogy ki hibázott a merénylet során, hogy a testőrök mulasztottak-e, hanem a merénylet hátterét és az elkövető indítékait.
„Mindenekelőtt azt kell elmondanunk a nyilvánosságnak, hogy mi is történt valójában, mert az ellenzék azt szeretné, hogy azzal foglalkozzunk, hogy a testőrök mulasztottak-e vagy nem, holott itt más probléma van, az, hogy valaki politikai gyűlöletből meg akarta gyilkolni a kormányfőt. Nem Robert Ficóról beszélek, hanem a Szlovák Köztársaság kormányfőjéről” – fogalmazott Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
A merényletről készülő jelentés a tervek szerint még az őszi hónapok során a pozsonyi parlament elé kerül. A kormányfő pénteken ezzel kapcsolatban elmondta: vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy ki mindenkivel kommunikált a merénylő, és fel kell tárni a tavaly szeptemberi választások óta eltelt időszak eseményeit, mivel – mondta – az ellenzék és a média egy része nem volt hajlandó elfogadni a parlamenti választás eredményeit.
Kijelentette: a merénylő egy ellenzéki aktivista volt, akit „rendszerszinten terjesztett gyűlölet” motivált.
Az 59 éves kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte.
Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának. A Cintula elleni eljárást júliusban terrorcselekmény elkövetésére minősítették át - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.