A szíriai átmeneti kormány élére kinevezett Mohamed el-Basír kedden felszólította a külföldre menekült szíriaiakat, hogy térjenek haza és fektessenek be Szíria újjáépítésébe.
Basír az Al Jazeera pánarab hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette, hogy az új kormány zökkenőmentesen vette át az állami intézményeket a korábban Bassár el-Aszad kormánya által vezetett minisztériumoktól. „Elsődleges célunk a szolgáltatások fenntartása, a biztonság és a stabilitás megteremtése, valamint a káosz elkerülése. És ez sikerült” – fogalmazott.
Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy
az új vezetésnek jelentős nehézségekkel, egyebek között a korrupcióval, az omladozó infrastruktúrával és a hátramaradt adósságokkal kell szembenéznie.
Ezért arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy oldja fel a Szíriára kirótt szankciókat és szabadítsa fel az ország befagyasztott pénzforrásait.
A kormányfő emellett felvázolta a szíriai állampolgárok tulajdonának védelmére és az alapvető szolgáltatások biztosítására vonatkozó kormányzati terveket,
valamint ígéretet tett arra, hogy a lakosság elvárásaihoz igazodva az új szíriai vezetés prioritásként kezeli majd az ország irányításának és gazdaságának modernizálását.
Mohamed El-Basírt december 10-én nevezték ki az átmeneti kormány élére,
megbízatása a tervek szerint jövő év március 1-ig szól.
Basír az északnyugati Idlíb tartományból származik, ahonnan az egykor az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Levantei Felszabadítási Mozgalom (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) iszlamista lázadószervezet megindította villámoffenízváját az Aszad-rendszer megdöntésére - közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.