Ukrán menekültek 2022. március 17-én Fotó: Mykola Tys / SOPA Images / Getty Images
Ukrán menekültek 2022. március 17-én Fotó: Mykola Tys / SOPA Images / Getty Images
 / Közélet

A svájci kormány friss kezdeményezésének értelmében az alpesi ország a jövőben csak akkor fogadna be hosszadalmas közigazgatási eljárás mellőzésével ukrajnai menekülteket, ha az érintettek életét vagy testi épségét közvetlen veszély fenyegetné lakóhelyükön.

A kormány szerdán bejelentett döntésének értelmében minden más ukrajnai menekültnek menedékkérelmet kellene benyújtania. A berni vezetés intézkedését mindazonáltal még össze kívánja hangolni az Európai Unióval, illetve bevárják a kantonokkal kezdeményezett konzultációk eredményét is, így a döntés végrehajtása a jelenlegi tervek szerint ősszel várható.

A svájci bevándorlási hatóság (SEM) feladata lesz az ukrajnai menekültek által benyújtott új kérvények esetében a „biztonságos”, illetve „nem biztonságos” ukrajnai régiók közötti különbségtétel.

„A SEM mostani értékelése szerint az ország több nyugati régiójában, amelyek ukrán ellenőrzés alatt állnak, jelenleg nem folyik intenzív harctevékenység”

– ismertette a svájci kormány.

A már Svájcban tartózkodó ukránokra a tervezett szabályozás már nem vonatkozik, viszont esetükben is szigorítanának bizonyos szabályokat. Aki például féléves időtartamon belül 15 napnál több időt tartózkodik Ukrajnában, az elveszíti a különleges menekültstátuszát. Eddigi szabályozás szerint negyedévente volt 15 nap engedett.

Svájcban mintegy 69 ezer ukrán állampolgár él különleges menekültstátusszal

- közölte a hirado.hu.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.