Románia 87 841 tartózkodási engedélyt adott ki a háború elől menekülő, átmeneti védelemben részesülő, menedékesként elismert ukrán állampolgároknak, 4391 ukrán állampolgár pedig menedéket kért Romániától - közölte vasárnap a bukaresti belügyminisztérium.
Az utóbbi 24 órában harminchárommal növekedett a menedékesként ideiglenes román iratokkal rendelkező ukrán állampolgárok száma.
A román bevándorlási hivatal (IGI) hat regionális befogadóközpontban biztosít szállást és ellátást a menedéket igénylő
külföldiek számára. Ezek telítettsége a háború első heteiben elért 68 százalékról 26,2 százalékra csökkent. Tavaly az IGI mintegy 1100 férőhellyel gazdálkodott, az ukrajnai háború kitörése óta a hatóságok nem közöltek erről összesített adatokat.
Románia március 19. óta személyi számot és tartózkodási engedélyt ad az ukrajnai menekülteknek a háború elől menekülők átmeneti védeleméről szóló, március 4-én elfogadott európai uniós határozat alapján. Az ukrajnai menekülteknek az IGI bocsát ki fényképes tartózkodási engedélyt.
A román határrendőrség hétfői adatai szerint az Ukrajnából érkező menekültek száma február 10-től kezdett emelkedni, azóta 2 millió 870 ezer ukrán állampolgár érkezett Romániába. Az utóbbi 24 órában 8703 ukrán állampolgár lépett be az országba.
A bukaresti külügyminisztérium október végén 86 500-ra becsülte a román területen maradt ukrán menekültek számát.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.