Románia, román zászló
Románia nem ismeri el a kelet-ukrajnai népszavazásokat

MTI

 / Közélet

Erősödött Romániában, és "társadalmi szinten kimutatható többségi állásponttá vált" a kommunizmus iránt táplált nosztalgia az utóbbi évtizedben - állapította meg az INSCOP közvélemény-kutató friss felmérése, amelynek eredményét szerdán ismertették.

A News.ro hírportál megrendelésére november utolsó hetében telefonos módszerrel végzett felmérés válaszadóinak 46,4 százaléka volt azon a véleményen, hogy a kommunizmus idején jobb volt az élet Romániában, míg 34,2 százalék állította ennek ellenkezőjét, 13,7 százalék szerint nem változott az életszínvonal, 5,7 százalék pedig nem válaszolt. Az összehasonlítási alapul idézett 2013. novemberi felmérés idején a megkérdezettek 44,4 százaléka vélte úgy, hogy a kommunizmusban jobb volt az élet, 33,6 százaléka mondta azt, hogy rosszabb, 15,6 százalék nem látott különbséget és 6,4 százalék nem tudott vagy nem akart véleményt mondani.

A kommunizmus megítélése terén is immár határozott (relatív) többségbe került a múlt rendszert pozitív színben látó közvélekedés. Arra kérdésre, hogy a kommunizmusnak jótékony hatása volt-e Romániára, immár a megkérdezettek 48 százaléka válaszolt igennel (a tíz évvel korábbi 45,5 százalékhoz képest), és 42,2 százalékuk vélte úgy, hogy visszavetette az országot (a 2013-as 44,7 százalékhoz képest).

Az Inscop szerint főleg az alacsonyabb végzettségű (érettségivel nem rendelkező), állástalan, falusi környezetben, az ország keleti vagy déli megyéiben élő, alacsony jövedelmű válaszadók körében magas azok aránya, akik úgy látják, hogy 1989 előtt jobb élet volt Romániában.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.