Oroszország célja az ellen hozott energetikai szankciók teljes eltöröltetése, és a kőolaj- és földgázárak ingadozásából igyekszik további erőforrásokra szert tenni - jelentette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden a Telegramon, miután meghallgatta Oleh Ivascsenko, az ukrán katonai hírszerzés főnökének beszámolóját.
Az államfő közölte, hogy a hírszerzés részletesen elemzi a rendelkezésre álló adatokat az orosz vezetés szándékairól.
Az eddig begyűjtött információk szerint Moszkvának az a célja, hogy kihasználja az iráni helyzetet és az amerikai katonai művelet esetleges elhúzódását.
Zelenszkij szavai szerint "Oroszország most az elhúzódó közel-keleti háború kockázatára játszik, hogy minél inkább csökkenteni tudja a nemzetközi közösség nyomását magán az Ukrajna elleni háború miatt, és kikerüljön a szankciók alól, ebből kifolyólag pedig további nyereséghez jusson a kőolaj- és gázárak ingadozásából."
"Vannak információk arról is, hogy az oroszok az energetikai szankciók teljes eltörléséről szeretnének tárgyalni. Ukrajnában már kidolgozták az ellenintézkedéseket, és a partnereket folyamatosan tájékoztatni fogják" - húzta alá Zelenszkij.
Az elnök közölte, utasította a hírszerzést, hogy aktívabban figyelje az orosz hadiipari termelést. Hangsúlyozta, hogy tovább kell korlátozni az orosz agresszió potenciálját, még ha ez nehéz is a sok globális probléma miatt.
Zelenszkij elmondta, hogy az ukrán hírszerzés fontos dokumentumokat szerzett meg az oroszok harctéri veszteségeiről.
"Egyebek mellett rögzítették, hogy megváltozott az elesett és a megsebesült orosz katonák aránya, a teljes veszteségből 62 százalék vesztette életét és 38 százalék sérült meg" - emelte ki.
"Maguk az oroszok bizalmas hivatalos jelentéseikben egymillió 315 ezer halottat és súlyosan sebesültet tartanak nyilván. Alappal feltételezhető, hogy ezek alábecsült veszteségadatok. Ezenfelül a katonai hírszerzés friss adatokat szerzett Oroszország és Észak-Korea együttműködéséről is" - írta bejegyzésében az elnök, ez utóbbiról azonban részleteket nem hozott nyilvánosságra.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.