Orosz veszteségek az orosz-ukrán háborúban. Illusztráció.
Orosz veszteségek az orosz-ukrán háborúban. Illusztráció.

MTI

 / Közélet

Hanno Pevkur észt védelmi miniszter szerint Oroszország nem gyengült meg kritikus mértékben az ukrajnai háború első kilenc hónapja során.

Hirdetés

„Őszintén és világosan kell fogalmaznunk: az orosz haditengerészet és légierő többé-kevésbé ugyanolyan nagyméretű, mint a háború előtt”

– hangsúlyozta Pevkur a dpa német hírügynökségnek berlini látogatásán.

Habár az orosz szárazföldi erők jelentős veszteségeket szenvedtek, „inkább hamarabb, mint később”, de vissza fogják állítani az orosz-ukrán háború február 24-i megindítása előtti méretüket, vagy akár még nagyobbat is – emelte ki a tárcavezető.

Hirdetés

Pevkur szerint Moszkva tanulni fog ukrajnai katonai tapasztalataiból.

„Semmi okunk azt hinni, hogy az Oroszországból érkező fenyegetés csökkent volna vagy a NATO-t célzó fenyegetés csökkent volna” – mondta a politikus.

A miniszter kifejtette: Észtország tervei szerint jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 2,84 százalékát fordítja védelmi kiadásokra, 2024-ben pedig ez az arány 3,2 százalékra nőhet, amely jóval magasabb a NATO 2 százalékos elvárásánál.

Tallin eddig az ország GDP-jének mintegy 1 százalékát fordította az ukrán hadsereg támogatására

– emelte ki Hanno Pevkur, aki ugyanakkor figyelmeztetett a nyugati országok „háborús fáradtságának” veszélyére is.

„Moszkva pontosan ezt akarja elérni… Oroszország készen áll sokkal hosszabb ideig szenvedni”

– tette hozzá az észt védelmi miniszter.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.