Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára

MTI

 / Közélet

Oroszország egyre inkább függővé vált Kínától, Moszkva évről évre Pekingnek adja jelzálogba a jövőjét - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Brüsszelben, a NATO-tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását lezáró sajtókonferenciáján.

Hirdetés

Stoltenberg arról beszélt, hogy Oroszország politikailag, katonailag és gazdaságilag is meggyengült, és veszített politikai befolyásból közeli szomszédságában. Mint mondta, Oroszország elvesztette hagyományos katonai erőinek jelentős részét: több száz repülőgépet, több ezer tankot és több mint 300 ezer katonát. Hozzátette, hogy gazdasági szempontból szintén nyomás alatt áll az ország: az olaj- és gázbevételek csökkennek, az orosz banki vagyon szankciók alatt áll, több mint ezer külföldi vállalat szüntette be vagy csökkentette tevékenységét Oroszországban, és minegy 1,3 millió ember hagyta el hazáját. "Mindez alátámasztja, hogy (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) stratégiai hibát követett el Ukrajna lerohanásával" - szögezte le.

A főtitkár ugyanakkor felhívta figyelmet arra, hogy Oroszország erejét nem szabad alábecsüli.

"Az orosz célok Ukrajnában nem változtak. Oroszország nagy rakétakészletet halmozott fel a tél előtt. És újabb kísérleteket látunk arra, hogy csapást mérjenek Ukrajna elektromos hálózatára és energetikai infrastruktúrájára, hogy hideget és sötétséget kényszerítsenek az ukránokra" - jelentette ki.

Hirdetés

Üdvözölte, hogy a szövetségesek tovább erősítik Ukrajna légvédelmét, és a múlt héten 20 NATO-tagállam megállapodott abban, hogy légvédelmi koalíciót alakítanak Ukrajna számára. Bejelentette, hogy a NATO átfogó segítségnyújtási csomagját átalakítják többéves támogatási programmá. "Segítünk Ukrajnának átállni a szovjet katonai felszerelésekről a korszerűbb modellekre, és abban hogy haderejüket teljes mértékben interoperábilissá tegyük a mieinkkel" - mondta el.

Megerősítette: a szövetségesek egyetértenek abban, hogy Ukrajna a NATO-tag lesz. "Ajánlásokat tettünk Ukrajna kiemelt reformjaira, különös tekintettel korrupció elleni küzdelemre, a jogállamiság megerősítésére, valamint az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartására" - tette hozzá.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Ukrajnával támogatásával kapcsolatban nem érzékel "háborús fáradtságot" a szövetségesek részéről.

"Továbbra is támogatnunk kell és támogatni fogjuk Ukrajnát" - szögezte le.

Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban, Blinken bejelentette, hogy szerda este Izraelbe utazik, hogy a tűzszünet további meghosszabbításáról tárgyaljon.

"A tűzszünet meghosszabbítása több túsz hazatérését és több segélyt jelent a gázaiak számára. Mi ezt akarjuk, és szerintem Izrael is ezt akarja" - tette hozzá.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is részt vett a tanácskozáson. Úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió eddig mintegy 300 ezret szállított le Ukrajnának az ígért egymillió lövedékből. Kuleba Ukrajna és a NATO védelmi iparának nagyobb mértékű összehangolására szólított fel, annak érdekében, hogy Kijev megkapja a szükséges fegyverutánpótlást. Véleménye szerint létre kellene hozni egy közös euroatlanti védelmi térséget, amely biztosítaná Ukrajna és NATO-tagországok biztonságát.

Az ukrán külügyminiszter visszautasította azt az állítást, hogy a háborúban patthelyzet alakult volna ki, miután Ukrajna nyári ellentámadása során nem sikerült jelentős területeket visszafoglalni az orosz erőktől.

Azt is elmondta, hogy kedden eredményes megbeszélést folytatott Juraj Blanar szlovák külügyminiszterrel. "Szlovák kollégám megerősítette, hogy az ukrán nehézfegyverek karbantartási központja Szlovákiában fog működni, és a fegyvereket gyártó ukrán és szlovák vállalatok közötti szerződések továbbra is hatályban maradnak" - közölte Kuleba.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.