Az északi-tengeri és a balti-tengeri országok kedden ismertetett közös nyilatkozata szerint Oroszország zavarja a tengerhajózás műholdas navigációját a térségben.
A tengerhajózással foglalkozó szállítmányozó cégekhez intézett figyelmeztetést Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia, Belgium, Dánia, Norvégia, Svédország és Finnország szakminiszterei írták alá.
A felhívás - amelyet kedden a brit közlekedési minisztérium ismertetett Londonban - leszögezi, hogy a modern tengeri közlekedés működése alapvetően a műholdas navigáció megbízhatóságára épül, és az utóbbi három évtizedben a globális tengerhajózás fejlődési irányát egyre nagyobb mértékben a műholdas rendszerek nyújtotta navigációs adatszolgáltatás határozta meg.
A közös közlemény úgy fogalmaz, hogy ez az átállás komoly mértékben javította a tengerhajózás hatékonyságát, ugyanakkor új függőséget is teremtett, és ha ebben az adatszolgáltatásban fennakadások keletkeznek, az a tengeri közlekedés megbízhatóságát és biztonságát veszélyezteti.
A többhatalmi felhívás szerint a tengerhajózás résztvevői újabban a műholdas navigációs rendszerek egyre nagyobb mértékű zavarását tapasztalják az európai vizeken, mindenekelőtt a Balti-tenger térségében.
Az aláírók országok szerint a zavarási tevékenység "Oroszországból ered", rontja a nemzetközi tengeri szállítmányozás biztonságát, és a térségben közlekedő összes hajóra kockázatot jelent.
A tengerhajózás résztvevőihez intézett felhívás szerint a hajók automata azonosító rendszerei által szolgáltatott adatok meghamisítása is kikezdi a tengerhajózás biztonságát, növeli a balesetek kockázatát és rendkívüli mértékben hátráltatja a mentési műveleteket.
A felhívást aláíró országok mindezek alapján felszólítják a nemzetközi tengerhajózási közösség tagjait és a nemzetállami szakhatóságokat arra, hogy a hajókat megfelelően készítsék fel, a személyzeteket pedig képezzék ki a biztonságos tengeri közlekedésre a navigációs rendszerek kiesése esetén is.
A közös közlemény sürgeti olyan földi telepítésű alternatív rádiónavigációs rendszerek kifejlesztését is, amelyek a globális navigációs műholdas rendszer működésének fennakadása, a műholdas jelszolgáltatás kiesése vagy zavarása esetén ezt a rendszert pótolni tudják.
Az aláíró országok leszögezik azt is, hogy minden hajó csak egy ország zászlaja alatt közlekedhet, és azokat a hajókat, amelyek két vagy több ország zászlaját használják, "ahogy éppen kényelmes nekik", honosítatlan hajókként lehet kezelni.
Ez utalás arra, hogy az amerikai parti őrség brit haditengerészeti és légi közreműködéssel az Atlanti-óceán északi vizein nemrégiben lefoglalt és Skóciába irányított egy tartályhajót, amely 2024 óta amerikai szankciók hatálya alatt áll, miután részt vett az ugyancsak szankciók alatt álló iráni olajexportban.
John Healey brit védelmi miniszter az akció utáni parlamenti tájékoztatóján elmondta: honosítatlan hajóról van szó, amely az elmúlt öt évben ötször cserélt zászlót, és a lefoglalása idején "gyorsan felvonni próbált orosz zászló" előtt használt guyanai lobogó is hamis volt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.