Alekszandar Vucsics szerb elnök
Alekszandar Vucsics szerb elnök
 / Közélet

Alekszandar Vucsics szerb elnök szerint a következő amerikai elnöknek olyan fegyverszünetet kell elérnie, amely véget vethet az orosz-ukrán háborúnak. A szerb vezető, aki mindkét hadviselő féllel kapcsolatban áll, úgy véli, ez lehet az egyetlen kiút, ugyanakkor a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetése nem sok jóval kecsegtetett - közölte a Bloomberg.

Hirdetés

Kössünk fegyverszünetet, amilyen gyorsan csak lehet. Aztán majd lesz mód a hosszú távú béke elérésére - de tegyük meg ezt az első lépést minél hamarabb

- nyilatkozta Alekszandar Vucsics a Bloombergnek adott interjújában.

Ugyanakkor elismerte, hogy egy ilyen megállapodás mind Vlagyimir Putyin, mind Volodimir Zelenszkij elnök számára nehezen elfogadható, mégis, szerinte a november 5-i amerikai választások győztesének ezt kell képviselnie.

Hirdetés

Vucsics, aki korábban szoros kapcsolatokat ápolt Putyinnal, az orosz invázió óta csökkentette együttműködését Moszkvával. Bár Szerbia nem fogadta el az Oroszországot célzó nyugati szankciókat, segélyt nyújtott Kijevnek és elítélte a Kreml támadását.

A szerb vezető nemrég telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, amire az elmúlt két és fél évben nem volt példa. Vucsics ekkor felvetette a tűzszünet lehetőségét, de az orosz elnök - állítása szerint - nem mutatott érdeklődést a téma iránt.

A különleges katonai művelet minden célja, ahogy ő mondta, teljesülni fog

- idézte Vučić Putyin válaszát.

A két elnök megvitatta Szerbia jövőre lejáró, hároméves orosz gázszállítási megállapodását is. Bár az ország dolgozik energiaforrásainak diverzifikálásán, belátható időn belül továbbra is szüksége lesz az orosz gázra - közölte a portfolio.hu.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.