Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este bejelentette, hogy a Niameybe akkreditált francia nagykövet "a következő órákban" hazatér, a francia csapatok pedig az év végéig távoznak Nigerből.
"Franciaország úgy döntött, hogy hazahozza a nagykövetét" - mondta a köztársasági elnök a France2 közszolgálati és a TF1 kereskedelmi televíziónak adott élő televíziós interjúban. "Befejezzük a Nigerrel folyatott katonai együttműködésünket, mert már nem akarnak a terrorizmus ellen küzdeni" - tette hozzá, jelezve, hogy az országban állomásozó 1500 francia katona "a következő hetekben és hónapokban" kivonul, és a csapatkivonás az évvégére teljes lesz.
Franciaország mintegy 1500 katonát állomásoztat Nigerben az iszlamista fegyveres csoportok elleni harc céljából. A hatalmat július végén államcsínnyel átvevő tábornokok augusztus 3-án felmondtak több, Párizzsal kötött katonai együttműködési megállapodást, és egy hónapot adtak Franciaországnak arra, hogy kivonja az erőit Nigerből. Sylvain Itte nagykövetet a nigeri vezetés augusztus végén kiutasította, de Párizs az augusztus 28-án lejárt határidő ellenére mindeddig nem kívánta visszahívni diplomatáját a nyugat-afrikai országból.
A katonai államcsínyt megelőzően Niger volt Párizs egyik utolsó partnere a Száhel-övezetben, ahonnan a mali junta és Burkina Fasóban csaknem egy éve hatalomra került hadsereg is kitessékelte a francia erőket.
Nigerben a francia nagykövet és a képviseleten dolgozók már egy ideje nem élveztek diplomáciai mentességet, s ha elhagyták volna a nagykövetség épületét, kitoloncolhatóak lettek volna, az élelmiszer- és a vízkészleteik is kifogyóban voltak. Mindezek ellenére Franciaország nem akart eleget tenni a junta felszólításainak, és Emmanuel Macron vasárnap este is megismételte, hogy a hatalomátvétel során elmozdított Mohamed Bazoum elnököt, akit július óta a feleségével és a fiával az elnöki rezidencián tartanak fogva, ismeri el "egyetlen legitim hatalomnak" az országban.
Párizsnak - amely arra számított, hogy a Nyugat-afrikai Államok Közössége (Ecowas) beavatkozik annak érdekében, hogy Mohamed Bazoumot visszahelyezzék a hatalomba - végül nem maradt más választása, mint távozni.
Emmanuel Macron elismerte, hogy "ez az együttműködés végét" jelenti Nigerrel, de jelezte, hogy a csapatok kivonása "rendezett módon történik", és hogy a francia kormány továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet.
"Egyeztetünk a puccsistákkal, mert azt akarjuk, hogy ez az egész nyugodt módon történjen" - tette hozzá.
A tíz éve kezdődött terrorellenes katonai művelet után a Száhel-övezetben Franciaország már csak Csádban van jelen, mintegy ezer katonával. A francia államfő szerint ugyanakkor a terrorellenes francia hadművelet összességében sikeres volt, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Franciaország Mali, Burkina Faso és Niger kérésére avatkozott be a térségben, mert "anélkül már ezen országok többségében helyi kalifátusok és dzsihadisták vették volna kézbe a hatalmat". "Nem azért vagyunk jelen, hogy a puccsisták túszai legyünk" - hangsúlyozta a francia elnök. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a dzsihadista támadásoknak "naponta több tucat ember esik áldozatul Maliban", és hogy Nigerben is kiújultak a hasonló jellegű támadások.
"Nagyon aggódom ezért a régióért" - mondta Emmanuel Macron.
"Franciaország, néha egyedül vállalt minden felelősséget, és büszke vagyok a katonáinkra, de nem mi vagyunk felelősek ezeknek az országoknak a politikai életéért" - tette hozzá.
Niger vasárnap lezárta a légterét minden francia repülőgép előtt.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.