Olaf Scholz német kancellár
Olaf Scholz német kancellár

MTI

 / Közélet

Oroszország Ukrajna elleni háborúja azzal ér véget, hogy Oroszország veszít, Ukrajna pedig az Európai Unió teljes jogú tagja lesz - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben.

Hirdetés

A kormányfő pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alapításának 160. évfordulójára rendezett ünnepség fő szónokaként elmondott beszédében kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja egyben háború "minden elv és érték ellen, amely mellett pártunk 160 éve kiáll".

Oroszország "nem nyerheti meg, és nem is fogja megnyerni ezt a háborút" - jelentette ki a német kancellár, megerősítve, hogy hazája továbbra is "teljes erővel" támogatja Ukrajnát "a szabadság és az önrendelkezés védelmében európai nemzetként folytatott küzdelmében".

Az európai történelemnek az orosz elnök, Vlagyimir Putyin "imperialista őrülete" által kibontakozott "keserű fejezete azzal ér véget, hogy a szabad Ukrajna teljes jogú tagként csatlakozik az Európai Unióhoz" - mondta Olaf Scholz.

Hirdetés

Az 1863-ban alapított SPD - amely 1890 óta viseli jelenlegi nevét - a legrégebbi német párt és a világ első szociáldemokrata pártja. Tevékenységének fő jellemzőiről Olaf Scholz azt mondta: "kormányzunk, döntünk és cselekszünk, pragmatikusan, határozottan és megbízhatóan", méghozzá nemcsak szövetségi szinten, hanem tartományi, városi, járási és települési szinten, "az egész országban mindenütt, nap mint nap".

A következő időszak legnagyobb feladatai közül Ukrajna pénzügyi, humanitárius és katonai támogatása mellett kiemelte a globális klímaváltozást és a technológiai átalakulást is.

Mint mondta, meg lehet teremteni a "klímasemleges és jó jövőt", amelyben van gazdasági növekedés, vannak beruházások és van "sok-sok jó új munkahely", de csak akkor, ha ezt a hatalmas, az élet minden területét érintő átrendeződést "társadalompolitikai feladatként" fogják fel, vagyis az összetartozáson és összefogáson alapuló folyamatként szervezik meg.

Ezért az SPD-nek és az egész szociáldemokrata mozgalomnak az a küldetése a XXI. században, hogy harcoljon "a tisztelet társadalmáért" - húzta alá, kifejtve, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló társadalmi együttélés mindenekelőtt azt jelenti, hogy "senki sem nézi le a másikat mert erősebbnek, műveltebbnek, gazdagabbnak vagy különösen woke-nak tartja magát".

A 2021-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás óta két kisebb párttal, a Zöldekkel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) kormányzó SPD érdemeit az alapítás 160. évfordulójának alkalmából szociáldemokrata politikusok mellett számos politikai vetélytárs is méltatta. Köztük a legnagyobb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Friedrich Merz is, aki gratulációjában kiemelte, hogy az SPD a német történelem legsötétebb korszakaiban is helytállt. Érhette tagjait üldöztetés, kerülhettek börtönbe vagy vesztőhelyre, a párt mindig felállt, újra magára talált és "nélkülözhetetlen" partner a demokrácia és a társadalmi igazságosság ügyeiről folytatott vitákban - nyilatkozott a CDU elnöke.

Az SPD az első kormányzati ciklusa felénél járó Olaf Scholz mellett még három kancellárt adott Németországnak, az első Willy Brandt, aki 1969-től 1974-ig, a második Helmut Schmidt, aki 1974-től 1982-ig, a harmadik pedig Gerhard Schröder volt, aki 1998-tól 2005-ig vezette a szövetségi kormányt.

A párt országos támogatottsága az első számú bázis, a baloldali érzelmű városi, ipari munkások rétegének elvékonyodásával tendenciaszerűen süllyedt az utóbbi évtizedekben, a 2000-es évek elején még 35 százalék körül mozgott, a legutóbbi mérések szerint 16-20,5 százalék között áll. Taglétszáma is szinte folyamatosan csökken, az ország újraegyesítése - 1990 - idején még csaknem egymillió tagja volt, 2022 végén pedig mintegy 380 ezer.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.