A Kereszténydemokrata Unió (CDU) nagy arányú győzelmét jelzik a Berlinben vasárnap tartott tartományi törvényhozási választásról urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll).
A két országos közszolgálati televízió (ARD, ZDF) megbízásából készített felmérések szerint a CDU a szavazatok 27,5-28 százalékát szerezhette meg. Ez nagyjából 10 százalékpontos erősödés a legutóbbi, 2021-es választáson elért 18 százalékhoz képest.
A CDU csaknem negyedszázada, 1999 óta nem nyert választást a tartományi rangú német fővárosban.
Az eredmény egyértelmű felhatalmazás a kormányalakításra, de az ugyancsak ellenzékben lévő liberálisok (FDP) - akikkel a CDU helyben kormányozni szeretne - gyengültek, a 2021-es 7,1 százalék után a szavazatok 4,5-5 százalékát gyűjthették össze, vagyis nem biztos, hogy átlépték a törvényhozásba (Képviselőház) bejutás 5 százalékos küszöbét, és ha veszik is az akadályt, nem valószínű, hogy a CDU az FDP-vel többségi törvényhozási támogatásra támaszkodó kormányt (Szenátus) tud alakítani.
A kormánypártok mind gyengültek. A hárompárti koalíció legnagyobb tagja, a szociáldemokraták (SPD) a szavazatok 18,5 százalékát gyűjthették össze, 2,9 százalékponttal kevesebbet a 2021-es 21,4 százaléknál. A Berlinben 2001 óta folyamatosan kormányzó SPD ezzel a történetének leggyengébb helyi választási eredményét érhette el. A Zöldek ugyancsak 18,5 százalékon végeztek az exit pollok szerint, a 2021-ben elért 18,9 százalék után. Az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) 12,6-13 százalékon végezhetett, míg 2021-ben a szavazatok 14,1 százalékát szerezte meg.
A jobbközép CDU-tól jobbra álló ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) kismértékben erősödött, a legutóbbi választáson elért 8 százalék után 9-9,1 százalékot szerezhetett.
A berliniekkel a 2021-es választást ismételtették meg, amelyet hiányosságok miatt érvénytelennek nyilvánított a tartományi alkotmánybíróság. A kampányt helyi ügyek, mindenekelőtt a lakáshiány, a közlekedési nehézségek és a közigazgatást feszítő gondok határozták meg. A városvezetéssel szembeni elégedetlenséget a CDU tudta leginkább kiaknázni.
Berlinben 2021. szeptember 26-án, a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választással együtt rendezték meg a tartományi és a kerületi választást, és egy helyi népszavazást is tartottak két lakásüzemeltető nagyvállalat köztulajdonba vételéről. A voksolást a koronavírus-világjárvány lassítását szolgáló távolságtartási szabályoknak megfelelően kellett megtartani. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy azon a napon rendezték a német főváros világhírű éves nemzetközi futóversenyét, a Berlin Marathont, amely miatt sokhelyütt megbénult a közlekedés.
Az ügyben végzett vizsgálatok szerint a választás előkészítése sem volt megfelelő, nem volt például megfelelő számú szavazólap és választási urna minden szavazókörben és nem volt elegendő személyzet a voksolás lebonyolításához. Az egyedi nehézségek és a rendszerszintű hiányosságok miatt tömegek kényszerültek több órás várakozásra, és sokan nem tudtak, vagy nem tudtak időben, az urnazárás hivatalos ideje előtt élni választójogukkal.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.