Az esetek kétharmadában sikertelen az elutasított menedékkérők hazatelepítése Németországból - írta a Welt am Sonntag.
A vasárnapi német lap a jobbközép CDU/CSU pártszövetség szövetségi parlamenti frakciójának írásbeli kérdésére adott kormányzati választ idézve azt írta, hogy 2022-ben 12 945 hazatelepítést hajtottak végre, és 23 337 esetben zárult eredménytelenül a művelet.
A végre nem hajtott hazatelepítések szinte mindegyike - 22 408 eset - már azelőtt meghiúsult, hogy az előkészítésért felelős tartományi rendőrség átadta volna az elutasított menedékkérőt vagy menedékkérőket a hazaszállítást intéző szövetségi rendőrségnek.
Ennek számos oka lehet. A leggyakoribb az, hogy a hazatelepítendő embereket nem találják meg a lakóhelyükön, a kormányzati kimutatás alapján 6971 esetben zárták le az eljárást eredménytelenül azért, mert a tartományi szervek nem tudták elszállítani az illetőt a kijelölt repülőtérre.
A Welt am Sonntag értesülése szerint az is gyakori, hogy törlik az adott járatot. Így például az Ukrajna elleni orosz támadás következtében nemcsak az oroszországi és ukrajnai, hanem a moldovai repülőterekre sem indítanak gépeket Németországból, Olaszország pedig 2022 decemberében egyik napról a másikra leállította az Olaszországból Németországba vándorolt és ott elutasított menedékkérők visszavételét.
Előfordul az is, hogy az elutasított menedékkérők hazájának hatóságai tagadják meg a visszafogadást, így nem tudnak elindulni például csoportos hazaszállításra szervezett charterjáratok. Ilyen esetekről számoltak be hazatelepítéssel foglalkozó tisztségviselők a Welt am Sonntagnak a többi között Nigériával és Irakkal kapcsolatban.
A lap a Hessen tartományi belügyminisztérium adatait idézve hozzátette, hogy egy sor országba, Afganisztánba, Irakba, Iránba, Marokkóba, Szíriába és Szomáliába szinte egyáltalán nem, vagy legfeljebb kivételes, egyedi esetekben lehetséges hazatelepíteni elutasított menedékkérőket. A Hessenben nyilvántartott 18 ezer elutasított menedékkérő közül nyolcezren származnak ebből az országcsoportból.
A Welt am Sonntag értesülése szerint számos művelet akkor hiúsul meg, amikor a hazatelepítendő embert már sikerült kiszállítani a repülőtérre és átadni a szövetségi rendőrségnek, és az illető hazája sem akadályozza az eljárást. Ezek közül 256 esetben az illető fizikai ellenállása miatt volt eredménytelen a művelet, 206 esetben a repülőgép kapitánya nem volt hajlandó elszállítani az illetőt, 90 esetben egészségi gondok léptek fel, 43-szor pedig a hazatelepítésre jelölt illető az utolsó pillanatban bírósági úton érte el az eljárás leállítását - ismertette a lap a CDU/CSU frakciójának megküldött kimutatást.
A Welt am Sonntag hozzátette, hogy az elutasított menedékkérők és a bűncselekmény miatt távozásra kötelezett külföldiek számához képest hagyományosan alacsony az eredményes hazatelepítések száma Németországban. A legsikeresebb év 1994 volt, amikor 53 043 eljárást zártak le eredményesen. Azóta ez a szám rendre jóval kisebb, a koronavírus-világjárvány első évében, 2020-ban például csupán 10 800 hazatelepítést hajtottak végre.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.