Csaknem 80 százalékkal emelkedett a menedékjogi kérelmek száma Németországban a január-júliusi időszakban az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF).
Az év elejétől július végéig 175 272 ember nyújtott be menedékjog iránti kérelmet Németországban, 78 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Júliusban 23 674 kérelmet nyújtottak be a hivatalhoz, ami 79 százalékos növekedés éves szinten.
A bő 175 ezer menedékjogi kérelem azt jelenti, hogy 2023 a menekültügyi migráció különösen erős éve Németországban - emelte ki a BAMF adatairól készített összeállításában a Die Welt című lap, rámutatva, hogy az ideinél többen csak négy évben érkeztek Németországba, a volt Jugoszlávia összeomlását követő háborúk idején, 1992-93-ban és a legutóbbi nagy menekülthullám időszakában, 2015-16-ban.
A kérelmezők legnagyobb csoportjait a szíriai, az afganisztáni és a törökországi állampolgárok alkotják mintegy 52 ezer, 32 ezer és 23 ezer fővel.
Az országba többnyire illegálisan beutazó menedékkérők nagyjából fele nem szerzi meg a menekült jogállást, többségük mégis marad - tette hozzá a Die Welt, kiemelve, hogy havonta csupán nagyjából ezer elutasított menedékkérőt sikerül visszajuttatni hazájába.
A BAMF új adatai "drámaiak" - nyilatkozott a lapnak Alexander Throm, a legnagyobb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről. Egyedül Szíriából, Afganisztánból és Törökországból több mint százezren érkeztek, és számos biztonságos európai országon átkeltek, mielőtt elérték a német határt - mondta a CDU-s belügyi szakpolitikus, hozzátéve: az eddigi trend alapján meglehet, hogy az idén a 400 ezret is eléri a menedékjogi kérelmek száma, miközben a szociáldemokrata (SPD) belügyminiszter, Nancy Faeser "az ujját sem mozdítja, hogy megvédje végre a határunkat".
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.