Frank-Walter Steinmmeier, Németország államfője
Frank-Walter Steinmmeier, német államfő

MTI

 / Közélet

Európa a jövő, más jövő pedig nem létezik, ezért minél erősebbé kell tenni, és nem szabad hagyni, hogy szétrombolják a múltba forduló erők - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden Drezdában.

Hirdetés

A szövetségi elnök a Fete de l'Europe (Európa ünnepe) című német-francia ifjúsági fesztiválon elmondott köszöntőjében arra bíztatta a Szászország tartományi főváros történelmi negyedének főterén (Neumarkt) összegyűlt több ezer fiatalt, hogy kíváncsisággal és a világ iránti nyitottsággal közelítsék meg az Európa körüli kérdéseket.

Mint mondta, egyesek kételkednek abban, hogy a földrész meg tud birkózni a kor nagy kihívásaival, és való igaz, hogy az utóbbi hetek és hónapok eseményei azt mutatják, hogy Európa átalakulóban van, "a változás korát" éli, ami próbára teszi egységét és az egység melletti elkötelezettséget.

Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy Európa nem a félelmek és a kétségek, hanem a bátorság és a jövőbe vetett bizalom szülötte, annak köszönhető, hogy a második világháború után az emberek "hittek egy jobb világban, Európa jobb jövőjében", és nemzedékek dolgoztak azért, hogy "a szabadság, a demokrácia és a béke közös kontinense" legyen - fogalmazott.

Hirdetés

Mindez viszont nem jelenti azt, hogy az évtizedes munkával felépített Európa magától értetődő, természeti adottság, "Európa csak akkor él, ha az emberek akarják ezt az Európát és kiállnak érte" - emelte ki Frank-Walter Steinmeier. Hozzátette: nem szabad megengedni, hogy tönkretegyék Európát, akik "csak a múltban keresik a válaszokat a jövő kérdéseire", és az együttműködés helyett egymás ellen akarják fordítani az embereket.

A 21. század nagy gondjait, köztük a klímaváltozást csak közösen lehet megoldani, és ehhez "erős Európa" kell, ezért mindenkinek az a feladata, hogy minél inkább megerősítse az európai együttélés második világháború óta kialakult formáját - fejtette ki a német államfő, aláhúzva, hogy "Európa a jövőnk", más jövő pedig nem létezik.

Frank-Walter Steinmeier elmondta, hogy a fesztivált az eredeti tervek szerint Emmanuel Macronnal nyitották volna meg a francia elnök többnapos németországi állami látogatásának keretében. A látogatás előkészítésén csaknem egy évig dolgoztak, és Drezdát a francia államfő kívánságára keresték volna fel együtt.

Emmanuel Macron vágya kezdettől fogva az volt, hogy első francia elnökként felkeresse Németország keleti részét, a volt NDK területét, és közvetlen tapasztalatokat gyűjtsön az újraegyesítés óta elért eredményekről - fejtette ki a német államfő, hozzátéve, hogy Drezda "ma az Európai Unió szívében fekszik", a Neumarkton álló nagy templom, a világháborús romokból 2005-re újjáépített Frauenkirche pedig "Európa békéjének és egységének jelképe".

Emmanuel Macron németországi útjának lemondásával kapcsolatban kiemelte: "mint minden francia, mi is azt kívánjuk Franciaországnak, hogy álljon helyre a társadalmi béke és gyógyuljanak be az utóbbi napok konfliktusaiban keletkezett sebek".

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.