Nagy-Britannia fél év alatt több mint 85 ezer katonai drónt szállított Ukrajnának - közölte szerdán a brit védelmi minisztérium. A tárca bejelentette azt is, hogy a brit légierő az év végéig meghosszabbítja járőrözését a kelet-európai légtérben.
A minisztérium tájékoztatása szerint a brit kormány az idén 600 millió fontot (több mint 270 milliárd forintot) fordított az ukrán fegyveres erőknek szánt drónok gyártásának felgyorsítására.
Az összeg az Ukrajna számára összeállított 4,5 milliárd fontos (több mint kétezer milliárd forintos) idei brit katonai támogatási csomag része.
A szállítmányokban több tízezer rövid hatósugarú, videotávirányítással üzemeltetett (first-person view, FPV) drón is szerepel. Ezek az eszközök precíziós csapásmérésekre, felderítésre és a frontvonalak mögötti orosz haditevékenység akadályozására használhatók, és lehetővé teszik a szembeszállást a tömeges orosz drónhasználatra épülő taktikával - fogalmaz szerdai ismertetésében a brit védelmi minisztérium.
A brit kormány már a nyár elején bejelentette, hogy az idei év egészében százezer drónt ad Ukrajnának, csaknem tízszer annyit, mint tavaly.
A londoni védelmi tárca szerdán közölte azt is, hogy a brit királyi légierő (RAF) 2025 végéig meghosszabbítja részvételét a NATO Keleti Őrszem (Eastern Sentry) nevű kelet-európai légtérellenőrző műveletében.
Az RAF Typhoon típusú harci repülőgépei szeptemberben kapcsolódtak be a légi járőrözésbe Lengyelország felett, miután orosz drónok hatoltak be a lengyel légtérbe.
A gépek a kelet-angliai Coningsby mellett működő támaszpontról felszállva már eddig is több légtérellenőrző repülést hajtottak végre Lengyelország légterében. Tevékenységüket Voyager üzemanyag-utántöltő repülőgépek segítik.
A londoni védelmi minisztérium "védelmi jellegű repüléseknek" nevezte szerdai tájékoztatásában a brit Typhoon gépek lengyelországi légi járőrözéseit.
A tárca közölte azt is szerdai tájékoztatásában, hogy London Moldovába telepít katonai drónok elhárításában jártas brit szakértőket, akik drónelhárítási módszerekre képzik ki a moldovai fegyveres erőket.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.