A brit katonai hírszerzés becslése szerint az orosz hadsereg jelenlegi előrenyomulási ütemével több mint négy évbe telne a Donyec-medence teljes elfoglalása - mondta hétfőn a brit védelmi miniszter.
John Healey, aki a nyári szünet utáni első parlamenti ülésnapon tájékoztatta az alsóház képviselőit az ukrajnai helyzetről, kijelentette: az ukrajnai frontokon folytatódnak a heves összecsapások, és az orosz erők az elmúlt két hétben előrenyomultak a donyecki terület északi térségeiben.
Az orosz hadsereg ugyanakkor továbbra is csak csekély területi nyereségeket tud elérni, és ezért is hatalmas árat kell fizetnie
- fogalmazott a brit védelmi tárca vezetője.
John Healey elmondta: a brit katonai hírszerzés legfrissebb helyzetértékelése alapján elvégzett becslések szerint az orosz fegyveres erők január óta észlelhető előrenyomulási üteme mellett további 4,4 évbe telne a Donyec-medence teljes elfoglalása, és az ehhez szükséges hadműveletekben csaknem kétmillió további orosz katona esne el vagy sérülne meg.
A brit katonai hírszerzés nemrégiben ismertetett előző becslése szerint meghaladta az egymilliót az ukrajnai hadműveletek kezdete óta meghalt vagy megsebesült orosz katonák száma.
A brit védelmi miniszter hétfő esti parlamenti ismertetésében kiemelte:
Nagy-Britannia az idén minden eddiginél több, 4,5 milliárd font (2055 milliárd forint) értékű katonai támogatást nyújt Ukrajnának.
Healey elmondta azt is, hogy az ukrajnai védelmi kontaktcsoport júliusi ülése óta - amelyen döntés született az Ukrajnának szánt katonai szállítmányok felgyorsításáról - London csaknem ötmillió lőszert, hozzávetőleg 60 ezer tüzérségi lövedéket és rakétát, 2500 személyzet nélküli harctéri eszközt, valamint kétszáz légvédelmi és elektronikai hadviselési rendszert szállított Ukrajnának.
Oroszország ugyanakkor a háború kezdete óta egyetlen stratégiai célkitűzését sem érte el, elvesztett viszont több mint tízezer harckocsit és páncélozott járművet, a kormányzati kiadások 40 százalékát fordítja a háború finanszírozására, miközben az infláció 9 százalék, a kamatszint pedig 18 százalék
- mondta hétfői alsóházi tájékoztatásában a brit védelmi miniszter.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.