Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását - összegezte Novák Katalin a Csíksomlyói búcsún való részvétel élményét szombaton, miután több százezer zarándokkal együtt vett részt a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyeregben celebrált pünkösdszombati szentmisén.
A köztársasági elnök az őt kérdező újságíróknak elmondta: aki hozzá hasonlóan nem volt még a csíksomlyói búcsún, az talán nem is tudja megérteni azt, hogy mennyire felemelő érzés megérezni, megélni a nemzet összetartozását.
"Elhangzott ma a szentbeszédben az, hogy egy édesanya boldog, ha együtt van a család. Igaz ez egy államfőre is: egy államfő boldog, ha együtt van a nemzet és én ezt a nemzeti egységet éltem meg itt ma. Jó volt az Úristent együtt imádni"
- mondta a köztársasági elnök.
A közmédiának adott interjújában Novák Katalin úgy fogalmazott: a csíksomlyói zarándoklaton együtt a keresztény hit és a magyar nemzethez való tartozás, ahol a magyarok most a békéért fohászkodtak. Rámutatott: ez különösen felértékelődik, amikor a szomszédban kegyetlen háború dúl, amelyben magyar emberek is elveszítették életüket, és a magyarság egésze is attól tart, hogy a háború elérheti az országot.
"Ezért most a békéért fohászkodni az Úristenhez, egészen más értelmet nyert, mint korábban: ez az a béke, amit mi, magyarok szeretnénk. De szeretnénk békességet a mindennapjainkban is. Szeretnénk békességet Magyarországon és békességet szeretnénk itt, Erdélyben is, békességet magyar és magyar között, békességet magyar és román között, békességet Európában"
- mondta Novák Katalin.
A köztársasági elnök a szentmise után meglátogatta a csíksomlyói gótikus kegytemplomot, amelynek a hársfából faragott, az egyház által 1798-ban csodatevőnek nyilvánított Mária-szobor dísziti. Az ismeretlen alkotó által készített 2,27 méter magas csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.