Navracsics Tibor
Navracsics Tibor

MTI

 / Közélet

Az európai közösségnek pacifikálnia kell a Balkánt is, a pacifikáció pedig az európai integráció - jelentette ki a területfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, egy kerekasztal-beszélgetésen.

Hirdetés

Navracsics Tibor az Érdekek és értékek a Nyugat-Balkánon című, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) rendezett fórumon kifejtette: az, hogy Várhelyi Olivér kaphatta meg az Európai Unió bővítéséért felelős biztosi pozícióját, jól jelzi, hogy Magyarország indokoltan jelentkezett be "a balkáni kapuőr" szerepére.

A miniszter úgy vélte: jelen pillanatban nincs olyan erős meghatározó akarat Brüsszelben a Nyugat-Balkán bővítésével kapcsolatban, amely az EU hivatalos álláspontja lehetne. Megfogalmazása szerint "bővítési fáradtság" uralkodik az EU-ban, miközben az európai integráció egyben békeprojekt is, amely sikeresen vetett véget a kontinenst 1870-től 1945-ig dúló, több tízmillió ember életét követelő háborúknak. Egyúttal hitet tett amellett, hogy a bővítést, a békeprojektet folytatni kell a Balkán irányába is.

Arról, hogy mindenkinek érdeke egy stabil Balkán, meg kell győzni az EU-t, mert az "ma kezd belterjes, partikuláris és szűkkeblű lenni" - mondta a miniszter, aki szerint az uniónak történelmi küldetése van, és "meg kell ugrani a következő lépest".

Hirdetés

Navracsics Tibor egyúttal fájdalmas dolognak nevezte, hogy Magyarország nem "bocsáttatott be" a Nyugat-Balkán konszolidációjára irányuló német-osztrák kezdeményezésbe, az úgynevezett berlini folyamatba. Példaként hozta fel, hogy Magyarország így nem járulhat hozzá olyan kulcsfontosságú folyamatokhoz, mint a diákmobilitás. Ezen a ponton "az Erasmus Plus kapcsán átélt hányattatásainkra" utalva úgy fogalmazott: "a legdurvább módszer egy nemzet kiközösítésére, ha a diákmobilitási programokból kizárják (...) akármilyen indokkal".

A miniszter egyúttal nagyon fontosnak nevezte a Szerbiával való "stratégiai kapcsolatjavítást", majd reményének adott hangot, hogy Magyarország Horvátország a gazdasági érdekellentéteken felülemelkedve vissza tud térni a hagyományos jó kapcsolatokhoz.

Christian Schmidt, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője a többi között arról beszélt, hogy az EU nyugat-balkáni irányú bővítése elsősorban európai feladat. Úgy vélte, hogy a térség megosztása további kockázati tényezők és válságok lehetőségét emelné. Álláspontja szerint a térség fiataljai számára egy "paktumot kell ajánlani", majd kitért arra is, hogy az ukrajnai háború "hatalmas nagy csapást mért a bizalomra", mert egyelőre nem lehet tudni, hogy onnan milyen megállapodások érkeznek majd.

Ugrósdy Márton, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára az eseményen egyebek mellett elmondta: Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat-Balkán életképes, stabil, továbbá társadalmilag és gazdaságilag is sikeres térség legyen. Úgy érvelt, hogy Magyarország azért szeretné "mindenáron szeretné elérni" a térség integrációját, mert a többi között stabilizálja szomszédokkal való kapcsolatot is stabilizálja. Majd szólt arról is, hogy Magyarországnak a Nyugat-Balkánon "komoly gazdasági érdekei" vannak.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.