/ Közélet
Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke
Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke

Lengyelország miniszterelnöke szerint nem Kijev, hanem Moszkva akadályozza a háború lezárását, miközben Oroszország továbbra is rakétatámadásokat hajt végre ukrán városok ellen – írja az Unian nyomán az index.hu.

Donald Tusk lengyel kormányfő közösségi oldalán reagált azokra az állításokra, amelyek szerint Ukrajna nem lenne nyitott a háborút lezáró megállapodásra. A miniszterelnök hangsúlyozta: a béketervet az Egyesült Államok – Donald Trump elnök adminisztrációjának részvételével – dolgozta ki, azt azonban nem Ukrajna, hanem Oroszország utasította el.

Tusk szerint Moszkva válasza a békejavaslatra nem diplomáciai lépésekben, hanem újabb rakétatámadásokban nyilvánult meg, amelyek ukrán városokat vettek célba. A lengyel kormányfő úgy fogalmazott: az orosz hadműveletek egyértelműen azt mutatják, hogy a Kreml nem a konfliktus lezárásában érdekelt.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben egyetlen hatékony válasz létezik: az Oroszországra nehezedő nemzetközi nyomás további erősítése. Véleménye szerint ezt a nemzetközi közösség valamennyi szereplője pontosan látja.

A nyilatkozat előzménye, hogy Donald Trump amerikai elnök korábban a Reuters hírügynökségnek adott interjújában azt állította, Vlagyimir Putyin orosz elnök kész lenne megállapodást kötni, miközben Ukrajnát kevésbé tartotta együttműködőnek a békefolyamatban. Trump azt is kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítólag akadályozta meg a második világháború óta Európa legnagyobb szárazföldi háborújának lezárását.

Eközben az orosz hadsereg rendszeres rakéta- és dróntámadásai súlyos károkat okoztak Ukrajna kritikus infrastruktúrájában. A támadások következtében az ország energiarendszere rendkívüli terhelés alá került, ezért az ukrán hatóságok az energetikai ágazatban rendkívüli helyzetet hirdettek ki.

A legfrissebb adatok szerint január közepén Kijevben mintegy 400 lakóépület maradt fűtés nélkül, miközben a tél közepén a helyreállítási munkálatok folyamatosan zajlanak.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás