Novembertől a lengyelországi humanitárius központokban élő, már dolgozó ukrajnai menekültek hozzá fognak járulni ellátásuk költségeihez - jelentette be hétfőn Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes, az ukrán háborús menekültek ügyeiért felelős kormánybiztos.
Szefernaker a Radio Plus lengyel kereskedelmi rádiónak elmondta: a humanitárius központokban sokan már hosszabb ideje élnek, közben jelenleg növekednek az ellátási költségeik.
"Azt szeretnénk, hogy azok, akik már munkát vállaltak (...) legalább 50 százalékos szinten hozzájáruljanak ezekhez a költségekhez"
- közölte, hozzátéve: a feltehetőleg november közepétől életbe lépő szabály minden olyan menekültre vonatkozik majd, aki nem nyugdíjas vagy fogyatékosággal élő.
"Léteznek mechanizmusok, melyek révén nem szoktatjuk az embereket ahhoz, hogy az állam örökké biztosítani fog bizonyos dolgokat"
- jelentette ki a biztos.
Mint közölte, a lengyelországi központokban jelenleg mintegy 80 ezer menekült él.
A lengyel határőrség hétfői adatai szerint az orosz támadás február 24-ei megindítása óta 6,9 millióan érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, Ukrajna irányában viszont több mint 5,13 millióan lépték át a határt. A menekültek egy része harmadik országokba is továbbutazott.
Agnieszka Scigaj társadalmi integrációért felelős tárca nélküli miniszter szeptember közepén közölte:
Lengyelországban mintegy 1,3 millió ukrán háborús menekült él, befogadásukra a lengyel állam eddig személyenként megközelítőleg 2,2 ezer zlotyt (174 ezer forint) költött.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.