Leendő elnöksége prioritásának nevezte Karol Nawrocki megválasztott lengyel államfő az erős szövetség ápolását az Egyesült Államokkal abban a keddi X-bejegyzésben, amelyben Donald Trump amerikai elnök gratulációjára válaszolt.
Trump Truth Social nevű közösségi portálján gratulált nemsokkal korábban a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelölt választási győzelméhez.
Megköszönve az amerikai elnök szavait, Nawrocki azt írta: prioritása lesz erős szövetség ápolása az Egyesült Államokkal, valamint a "szoros együttműködésen alapuló partnerség".
Egy másik bejegyzésben, válaszolva Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének gratulációjára, Nawrocki kijelentette:
jó együttműködésre számít Brüsszellel "a független, szuverén államok közösségeként felfogott uniónk sikere érdekében". Az európai örökség ápolásának "mindig a kölcsönös bizalmon, a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartásán és a keresztény értékeken kell alapulnia"
- fűzte hozzá a lengyel politikus.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gratuláló szavaira válaszolva, Nawrocki szintén a kölcsönös tiszteleten és megértésen alapuló partnerséget említette, aláhúzva: ennek ápolásához "nemcsak jó párbeszédre", hanem a "lezáratlan történelmi kérdések megoldására" is szükség van. A megválasztott elnök felidézte:
Lengyelország a "legerősebb pártfogója" Ukrajnának az orosz agresszióval szembeni harcában.
Kifejezte abbéli reményét, hogy a két ország folytatja együttműködését "a közjó érdekében úgy, hogy el tudják rendezni a zavaros múltat, és építeni a biztonságos jövőt".
Nawrocki, akinek jelenlegi munkahelye a második világháborús és kommunista bűncselekmények kutatásával foglalkozó Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN), választási kampányában több feltételhez kötötte Ukrajna uniós csatlakozásának támogatását. Az egyik feltétel a második világháborús lengyel áldozatokat rejtő ukrajnai tömegsírok feltárása, amit Ukrajna 2017-ben leállított. A lengyel fél azóta már 13 tömegsír feltárására vonatkozó kérvényt nyújtott be, és eddig csak egyre kapott engedélyt Kijevtől.
Szintén a második világháborúval összefüggő vitás témák rendezésére utalt Nawrocki válaszában Frank Walter Steinmeier német elnök gratulációjára. A lengyel politikus annak a reményének adott hangot, hogy "a partnerség és a történelmi igazságosság szilárd alapjain" együtt tud majd működni Steinmeierrel "a jószomszédi kapcsolatok fenntartása érdekében".
Nawrocki egy márciusi kampánygyűlésén kijelentette: ha megválasztják elnöknek, akkor visszatér ahhoz a követeléshez, hogy Németország fizessen világháborús kártérítést Lengyelországnak. A PiS vezette előző kormány egy jelentésében 6,2 ezer milliárd zlotyra (585 ezer milliárd forintra) becsülte ezt a kárt.
A lengyel államfőnek az alkotmány értelmében erős jogosítványai vannak a külpolitikában, sőt, a nemzetközi kapcsolatokban Lengyelország legmagasabb rangú képviselőjének számít, hatáskörébe tartozik a nemzetközi szerződések jóváhagyása és felmondása is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.