Több ezer ember menekült el a közép-szíriai Homszból, az ország harmadik legnagyobb városából péntekre virradóan – közölte egy háborús megfigyelő szervezet és helyi civilek.
A lázadók néhány nappal korábban, illetve az előző nap ellenőrzésük alá vonták az északi Aleppót és a közép-szíriai Hama tartomány azonos nevű, kulcsfontosságú városát. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH), egy angliai székhelyű háborús megfigyelő szervezet szerint csütörtök este emberek ezrei kezdtek el menekülni Szíria nyugati partvidéke felé, amely a kormányerők fellegvárának számít.
A tengerparti terület egyik lakója elmondta, hogy máris több ezer ember érkezett oda Homszból, tartva a lázadók gyors előretörésétől.
A lázadók pénteken délelőtt már Homsz felé tartottak, és már csak öt kilométerre voltak tőle
– jelentette az OSDH. A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoport és a vele szövetséges szervezetek behatoltak a Homsz tartományban található Rasztan és Talbiszeh városokba, miközben a kormányerők katonái közül már senki nem volt ott – tette hozzá a szervezet.
Az orosz légierő az éjszaka folyamán lebombázta a Homszba vezető, kulcsfontosságú M5-ös autópályán a Rusztan-hidat, hogy a lázadók ne használhassák
– mondta a Reuters brit hírügynökségnek a szíriai hadsereg egyik tisztje.
Péntek reggel izraeli légicsapások értek két határátkelőt Libanon és Szíria között – közölte Ali Hamieh libanoni közlekedési miniszter. A Szíria és Libanon közötti Arida és Dzsúszieh határátkelőket egy péntek kora reggeli izraeli támadás miatt nem lehetett használni – idézte szavait a SANA szíriai állami hírügynökség. Mindkét átkelő fontos belépési pont a szíriai Homsz tartományba - közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.