Izraeli hadsereg ( Illusztráció )
Izraeli hadsereg ( Illusztráció )

MTI

 / Közélet

Az izraeli hadsereg (IDF) csütörtökön tovább harcol délen, a Gázai övezetben és Ciszjordániában a Hamász palesztin terrorszervezet, északon, a Libanoni határnál és Libanonban pedig az Irán támogatta libanoni síita Hezbollah milíciái ellen – jelentette az IDF szóvivője csütörtökön.

Az IDF közölte, hogy az elmúlt napon a légierő a Hezbollah mintegy hatvan fegyveresét ölte meg Baalbek térségében a Litáni folyótól északra, Libanonban, ahol a vadászgépek mintegy húsz célpontra mértek csapást.

A libanoni hatóságok bejelentették, hogy 30 holttestet találtak egy olyan épület romjai alatt, amelyet szerda este figyelmeztetés nélkül támadtak meg Szidon térségében. A támadás célja ismeretlen, az IDF nem adott ki közleményt róla.

Egy libanoni rakéta megölte Mászárik kibuc közelében a földeken a kibuc 18 éves tagját, aki nyáron fejezte be a középiskolát, és bevonulására készült az IDF-be. Ő volt a háború kezdete óta a 44. civil, akit Libanonból indított lövedék meggyilkolt.

Hirdetés

Egy 20 éves sorkatona is életét vesztette, és három másik katona közepesen súlyosan megsebesült a libanoni határnál, a felső-galileai Avivim faluban egy libanoni rakéta becsapódása nyomán.

Eközben az izraeli erők tovább harcolnak Gázában is. A közlemény szerint az övezet északi részén, Dzsabálija térségében mintegy ötven terroristát öltek meg az elmúlt napon, kiterjesztették működésüket Beit Lahíjára, és Rafah térségében is végeztek több palesztin fegyveressel. A becslések szerint mintegy háromezer civil palesztin lakik Beit Lahíjában, s az IDF azt kéri, hogy távozzanak, és azt ígéri, hogy ezt biztonságosan meg is tehetik.

Ciszjordánia északi részén, Túl-Karmban egy palesztin meghalt, öten pedig megsebesültek egy légicsapásában csütörtök reggel. Az IDF jelentése szerint egy fegyveres terrorista osztagot támadtak a levegőből.

Az izraeli rendőrség jelentése szerint a biztonsági erők Kelet-Jeruzsálemben, Anatában rálőttek egy feléjük száguldó sofőrre, akit megállásra szólítottak fel, de nem engedelmeskedett.

Az izraeli védelmi minisztérium bejelentette, hogy huszonöt F-15-ös katonai repülőgépet vásárol az amerikai Boeing cégtől, mintegy 19,4 milliárd sékelért (csaknem 2 ezermilliárd forint), és aláírták további huszonöt gép beszerzésének lehetőségét is.

A pénzt Izrael az Egyesült Államoktól kapott biztonsági segélyből fogja kifizetni. A tavaly október 7-én kitört háború során a védelmi minisztérium mintegy 150 milliárd sékel (több mint 15 ezermilliárd forint) értékben vásárolt katonai felszerelést.

A repülőgépeket 2031-től évente négy-hat darabos tételekben szállítják majd Izraelbe, és felszerelik korszerű fegyverrendszerekkel, a legmodernebb izraeli technológiákkal is.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.