Izrael légitámadást hajtott végre kedden Bejrút egyik peremkerületében, célpontja az a Hezbollah-parancsnok volt, akit a 12 halálos áldozatot követelő Golán-fennsíki támadás irányítójának tart. Muhszin Sukr, a Hezbollah műveleti központjának vezetője túlélte a támadást libanoni közlések szerint.
Az Izrael ellenőrzése alatt álló Golán-fennsíkon szombaton érte rakétatalálat egy drúz falu, Madzsdel Samsz futballpályáját, megölve 12 gyereket, valamint megsebesítve további 38 embert. Izrael szerint a libanoni síita milícia követte el a támadást, az viszont tagadja ezt. „A Hezbollah túlment minden határon” – hangsúlyozta Joáv Galant izraeli védelmi miniszter az X-en a keddi megtorló támadás után.
A Hezbollah, illetve a milíciához köthető al-Manár helyi televíziós csatorna arról számolt be, hogy
rakétatalálatok értek egy nyolcemeletes lakóházat Bejrút Haret Hreik nevű déli elővárosában, és az részben összeomlott.
A mellette lévő kórházban kisebb károk keletkeztek – közölték.
Két biztonsági forrás szerint a légicsapás célszemélye, a Hezbollah műveleti központjának vezetője túlélte a támadást. Az al-Arabíja pánarab tévé értesülése szerint viszont Muhszin Sukr meghalt a támadásban.
Az NNA libanoni hírügynökség szerint Izrael három rakétával támadta az épületet egy drónról. Az al-Dzsadíd helyi televízió szerint az izraeli támadásnak egy halálos áldozata és 17 sebesültje van.
Az al-Manár utcára vonult emberekről mutatott felvételeket, akik éltették Haszan Naszrallah sejket, a milícia vezetőjét, és azt kiabálták, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök meg fog fizetni ezért a tettért.
Abdalláh Buhabib libanoni külügyminiszter a bejrúti kormány nevében szigorúan elítélte a támadást,
és bejelentette, hogy panaszt tesznek Izrael ellen az ENSZ-ben. Az orosz külügyminisztérium a nemzetközi jog „arcátlan megsértésének” minősítette a Bejrút elleni támadást.
Az utóbbi napokban megfigyelők egyre nagyobb aggodalommal tekintenek a libanoni-izraeli konfliktus esetleges elmérgesedésére. A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet is veszélyes eszkalációnak nevezte az izraeli támadást - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.