A húszi lázadók Jemenből drónnal támadtak Tel-Aviv központjára péntek hajnalban, a repülő szerkezet az izraeli mentőszolgálat közlése szerint megölt egy embert és megsebesített tízet – jelentette be az izraeli mentőszolgálat. Cikkünk frissül.
A drón a belvárosban, a Ben Jehúda és a Sálóm Aléhem utca kereszteződésének környékén, az Egyesült Államok nagykövetségének közelében csapódott be hajnali három óra körül.
A halálos áldozat egy 50 év körüli férfi, hárman a repeszek miatt, egy negyedik áldozat pedig a drón becsapódása miatt sebesült meg, a többiek kisebb sebesüléseket szenvedtek.
Az izraeli mentőszolgálat szóvivője, Cachi Heller elmondta, hogy a gyorsan a helyszínre érő mentősök először négy sebesültet szállítottak kórházba, akik közül hármat a robbanás miatt szétszóródó üvegcserepek sebesítettek meg, többeket otthonaikban. Négy pánikba esett áldozatot is ápoltak, és a halottat csak később fedezték fel az egyik, a robbanáshoz közeli épületben.
A drón felrobbanását a Tel-Aviv környéki városokban, Risón-Lecijónban, Givat-Smuelben, Holonban, Ramat-Ganban és Givat-Hájimban is hallani lehetett. Tel-Avivban nem volt légvédelmi riadó a robbanás előtt.
Tel-Aviv polgármestere, Ron Huldai bejelentette, hogy az önkormányzat „fokozott készültségi állapotba lép” a dróntámadás után, és felszólított a hatósági utasítások betartására.
„A háború még mindig jelen van, nehéz és fájdalmas”
– mondta.
Az Irán támogatását élvező jemeni húszi fegyveresek szóvivője, Jahíja Szarie közleményben bejelentette, hogy ők indították a drónt. Hozzátette, hogy folytatják Tel-Aviv elleni műveleteiket, szolidaritásként az Izraellel a Gázai övezeti fegyveres konfliktusban szemben álló palesztinokkal.
„A hadművelet sikeresen véget ért. Továbbra is fogunk támadni Izrael mélyén minden fronton, beleértve az érzékeny célpontokat és az infrastruktúrát is. Támogatjuk Gázát és az egész arab világot”
– közölte a szóvivő.A húszi jelentések szerint jemeni gyártmányú Jaffa drón hatolt át Izrael légvédelmi rendszerén. A szaúd-arábiai al-Arabija hírcsatorna arról számolt be, hogy a húszik egy ballisztikus rakétát és négy drónt indítottak el, de a térségben állomásozó amerikai erők elfogták a rakétát és három drónt - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.