Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.
Mintegy két órával a Hamász terrorszervezet tűzszüneti, illetve túszegyezményre adott pozitív válasza után a palesztin média heves lövésekről számolt be, majd az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője is megerősítette, hogy Rafah keleti részén harcok folynak.
A palesztinok arról számoltak be, hogy házakat robbantottak fel Rafah egyik negyedében és az egyiptomi határátkelőhely környékén, valamint harckocsitűz és tüzérségi lövedékek becsapódása hallatszott keletről. A palesztin tisztviselők értetlenségüket fejezték ki az izraeli hadsereg támadása miatt, mivel szerintük „megállapodás van, és a háborúnak vége”.
Előzőleg a szűk izraeli hadikabinet egyhangúlag eldöntötte, hogy Izrael folytatja a hadműveletet Rafahban, és delegációt küld Kairóba folytatni a tűzszüneti és fogolycsere tárgyalásokat a Hamásszal.
„A hadikabinet egyhangúlag úgy döntött, hogy Izrael folytatja a rafahi hadműveletet, hogy katonai nyomást gyakoroljon a Hamászra túszaink szabadon bocsátásának és a háború más céljainak elősegítése érdekében”
– közölte a miniszterelnöki hivatal Jeruzsálemben.
„Noha a Hamász javaslata messze áll Izrael követeléseitől, Izrael küldöttséget fog küldeni a közvetítőkhöz egy olyan megállapodás feltételeinek kidolgozására, melyek Izrael számára elfogadhatóak” – tette hozzá közleményében a hivatal.
A dokumentum szerint még nagyon messze vannak a megegyezéstől, de nem lehet nemet mondani a Hamász válaszára, és ezért delegációt küldenek Kairóba, másrészt tovább folytatják a rafahi művelet előkészületeit. A hadikabinet összehívását Herci Halevi vezérkari főnök és Joáv Galant védelmi miniszter kezdeményezte.
A fegyverszüneti tárgyalásokhoz közel álló amerikai forrás azt közölte a ynet portállal, hogy Izrael továbbra is támadást tervez Rafahban, de az Egyesült Államok elkötelezte magát annak megállítására. „Úgy tűnik, Izrael és Netanjahu nem jóhiszeműen folytatta a tárgyalások végső szakaszát” – közölte. A tárgyalásokon közvetítő William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója Katarból Egyiptomba utazik, és a korábbi tervekkel ellentétben egyelőre nem utazik Izraelbe.
António Guterres ENSZ-főtitkár a rafahi hadművelet megkezdésekor úgy nyilatkozott: „még egyszer hangsúlyozom sürgős felhívásomat az izraeli kormányhoz és a Hamász vezetéséhez, hogy tegyék meg a szükséges további kilométert a megállapodás eléréséhez és a jelenlegi szenvedés megállításához”.
„Nagyon aggódom az olyan jelek miatt, miszerint küszöbön állhat egy nagyszabású hadművelet Rafahban. Már látjuk az emberek mozgását, sokan közülük kétségbeejtő humanitárius helyzetben vannak, és többször is kitelepítették őket. Biztonságos helyet keresnek, melyet oly sokszor megtagadtak tőlük” – tette hozzá a főtitkár, és emlékeztette a feleket, hogy a civilek védelme kiemelten fontos a nemzetközi humanitárius jogban - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.