Izraeli légicsapásban meghalt több médiaalkalmazott. Fotó: MTI/EPA
Izraeli légicsapásban meghalt több médiaalkalmazott. Fotó: MTI/EPA
 / Közélet

Izraeli légicsapás ért péntekre virradóra egy médiastábok által használt szálláshelyet a délkelet-libanoni Haszbajában; a támadásban legalább három televíziós szakember életét vesztette, hárman megsebesültek – közölte a libanoni állami hírügynökség (NNA) és a libanoni egészségügyi minisztérium.

Az al-Dzsadíd helyi hírcsatorna által a helyszínről közzétett felvételeken összeomlott épületek és Press (sajtó) feliratú, porral és törmelékkel borított autók láthatók.

Az izraeli hadsereg nem adott ki figyelmeztetést a légicsapás előtt, és egyelőre nem kommentálta az erről szóló jelentéseket.

A Iránhoz és a Teherán támogatását élvező Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez köthető al-Majadín műsorszolgáltató jelentése szerint a halálos áldozatok között volt két munkatársa, Gasszán Nadzsar operatőr és Mohammed Rida technikus, valamint szintén a libanoni milíciához kötődő al-Manar helyi csatorna operatőre, Visszam Kasszim. Mindhárman a több médium által bérelt szálláshely-komplexum egyik faházában aludtak, amikor légicsapás érte az épületet. „Teljes mértékben az (izraeli) megszállást tartjuk felelősnek ezért a háborús bűncselekményért, amelynek újságírói stábok, köztük az al-Majadín csapata is célpontjai lettek” – írta az X-en Gasszán bin Dzsiddo, a bejrúti székhelyű csatorna igazgatója.

Az Izraelben „terrorszervezeteket szolgáló veszélyes propaganda terjesztése miatt” tavaly betiltott, a Hezbollah szócsövének bélyegzett médium egyik bejrúti irodáját szerdán érte izraeli légicsapás.

A libanoni hatóságok szerint az izraeli hadművelet kezdete óta eddig több mint 2500 ember halt meg, és több mint egymillió civilt kényszerítettek lakóhelyének elhagyására, ami humanitárius válságot idézett elő Libanonban.

A New York-i székhelyű Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) csütörtökön közzétett jelentése szerint legkevesebb 128 újságírót és médiamunkást öltek meg a térségben a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael ellen tavaly október 7-i végrehajtott támadása után kezdődött gázai háború és a libanoni konfliktus idején. A CPJ szerint az áldozatok közül 123-an palesztin, ketten izraeli, hárman libanoni médiaalkalmazottak voltak.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter Dohában tett látogatása során csütörtökön óva intette Izraelt attól, hogy elhúzódó hadjáratot folytasson Libanonban.

„Miközben Izrael hadműveleteket hajt végre a népe elleni fenyegetés megszüntetése érdekében a libanoni határ mentén, nagyon világosan megmondtuk, hogy ez nem vezethet egy elhúzódó hadjárathoz”

– fogalmazott.

Az amerikai küldöttség a Hamász és Izrael közötti tűzszüneti tárgyalások előkészítését, illetve a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátását célzó megbeszéléseket folytat a katari fővárosban izraeli és katari tárgyalópartnereivel - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.