Elbúcsúztatták Ungváron a 43 éves elesett katonát, Olekszandr Lucót. Fotó: Ungvári Városi Tanács
Elbúcsúztatták Ungváron a 43 éves elesett katonát, Olekszandr Lucót. Fotó: Ungvári Városi Tanács
 / Közélet

Ungváron végső búcsút vettek a 43 éves katonától, Olekszandr Lucótól, aki 2025 novemberében esett el harci feladat teljesítése közben Szumi megyében. Az ungvári védőt katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra a Dicsőség-dombon.

Erről az Ungvári Városi Tanács számolt be hivatalos Facebook-oldalán.

A városi tanács közleménye szerint Ungváron méltóságteljes keretek között búcsúztatták a 43 éves katonát, Olekszandr Lucót, aki életét adta Ukrajna védelmében.

Olekszandr Luco az Ukrán Fegyveres Erők A7400 katonai egységének kötelékében szolgált. 

Az ungvári katonát korábban eltűntként tartották nyilván, később azonban kiderült, hogy 2025 novemberében, harci feladat teljesítése közben vesztette életét a Szumi megyei Szteckivka település térségében.

Elbúcsúztatták Ungváron a 43 éves elesett katonát, Olekszandr Lucót. Fotó: Ungvári Városi Tanács
Elbúcsúztatták Ungváron a 43 éves elesett katonát, Olekszandr Lucót. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Olekszandr Luco 1982. január 5-én született Ungváron. Tanulmányait a helyi 8-as számú középiskolában kezdte, majd az odesszai O. S. Popov nevét viselő Nemzeti Távközlési Akadémián szerzett diplomát. Később a Jabil vállalatnál dolgozott, ahol magas szintű szakmai felkészültségéről tett tanúbizonyságot.

A búcsúztatási szertartást Ungváron, a Narodna téren tartották. 

A gyászszertartás során felolvasták az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij tábornok emléklevelét is, amelyben mély háláját fejezte ki Olekszandr Luco önfeláldozó szolgálatáért.

A hőst katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra a Dicsőség-dombon.

A katonát édesanyja és testvérei gyászolják.

A Kárpátinfo.net őszinte részvétét fejezi ki az elesett katona családjának, hozzátartozóinak és barátainak.

Kapcsolódó:
Técsőn eltemették a 27 évesen elesett kárpátaljai katonát, Vaszil Hejcit. Fotó: Técsői Városi Tanács
Técsőn eltemették a 27 évesen elesett kárpátaljai katonát, Vaszil Hejcit. Fotó: Técsői Városi Tanács

Kárpátalja háborús áldozatai

Korábban hírt adtunk róla, hogy a Jaszinyai (Kőrösmező) kistérség közlése szerint az orosz-ukrán háborúban elesett Mihajlo Postarjuk, a Rahói járásban található Lazescsina (Mezőhát) 34 éves lakója.  A kárpátaljai védő az ukrán hadsereg  А7381 egységében szolgált, mint lángszórós lövész.

Az Ukrán Állami Határőrszolgálat Nyugati Regionális Igazgatósága közlése szerint a Csapi Határőregység katonái végső búcsút vettek bajtársuktól, a 37 éves főtörzsőrmestertől, aki 2026. március 13-án vesztette életét harci feladat teljesítése közben a Harkivi irányban.

A Csapi Városi Tanács közlése szerint Szalóka településen kísérték utolsó útjára Kádas Károly katonát. A 47 éves kárpátaljai katona 2026 márciusában vesztette életét szolgálat közben.

A Beregszászi Járási Katonai Adminisztráció közlése szerint ismét szomorú hír érkezett a frontról a Beregszászi járásba, a fronton életét vesztette a királyházai Popovics Heorhij. Popovics Heorhij 1993. december 21-én született, és a Királyháza (Korolevo) lakója volt.

A Szerednyei Nagyközségi Tanács mély fájdalommal számolt be arról, hogy az orosz-ukrán háborúban elesett Olekszandr Babják, az Ungvári járásban található Szerednye településről származó katona. A védő 54 éves volt.

A Munkácsi Városi Tanács tájékoztatása szerint Munkácson utolsó útjára kísérték a 32 éves Valentin Ulinec katonát, aki 2026 februárjában esett el harci feladat teljesítése közben. Az elesett védőt édesanyja és testvére gyászolja.

A fronton életét vesztette Kárpátalján, a Munkácsi járásban található Olenyovo (Szarvaskút) településről származó Fejsza Eduárd katona. A védőt több mint két éven át eltűntként tartották nyilván, most azonban megerősítették, hogy harci feladat teljesítése közben életét vesztette.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.