Kárpátalján megkezdték az 5 kilométeres határsávban való tartózkodásra vonatkozó engedélyek kiadását
Kárpátalján megkezdték az 5 kilométeres határsávban való tartózkodásra vonatkozó engedélyek kiadását

Ukrajna Miniszteri Kabinetének 1147. számú, A határrendszerről című határozatának módosításaival összhangban jóváhagyták a beutazási, tartózkodási, munkavégzési és a határsávba való belépési engedélyek formáját. A határozat már hatályba lépett.  Az engedélyeket az igénylést követő tíz munkanapon belül adják ki - közölte Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere Facebook-oldalán.

A polgármester felhívja figyelmet, hogy a határőrség engedélye csak azok számára szükséges, aki például mezőgazdasági vagy egyéb munkát kívánnak végezni szántóföldön, kertekben, erdőben, folyón – olyan területen, ami a település határain kívül esik és a határőrség illetékességi területébe tertozik. Tehát, ha településre látogatnak, akkor erre az engedélyre nincs szükség. Jánosi, Gát, Muzsaly és Kígyós települések nem tartoznak a határozat hatálya alá. 

Amennyiben azonban az egyik elöljárói körzet lakosa részt vesz a másik, hatály alá tartozó településen zajló idénymunkákban, az engedély megléte kötelező - írja.

Amint azt a szakértők kifejtik, az engedélyek bevezetése nem a helyi lakosokat célozzák, hanem a külső személyek határzónában való jelenlétének ellenőrzését.

Az engedély megszerzéséhez be kell nyújtani a személyi igazolvány másolatát, a kérelmet a követelményeknek megfelelően, és meg kell jelölni, hogy az engedély milyen célból szükséges. Az engedély megszerzése iránti kérelmet a munkácsi 27. számú határőregységnél lehet benyújtani (a Bergszászi, Huszti, Técsői és Rahói járás lakosainak), vagy otthagyhatják az iratokat a helyi községházán vagy a városi tanácsnál, s a munkatársak átadják azokat a határőregységnek az engedélyek igénylése céljából - közölte Babják Zoltán.

Az engedélyek kiadása térítésmentes.

A következő személyek számára nem szükséges engedély az adott településekre való belépéshez:

  • akik a határátkelőre tartanak határátlépés céljából;
  • az állami utakat használó, a határsávban meg nem álló személygépkocsi-vezetők, valamint a vasúti utasoknak, ha azok megálló és leszállás nélkül utaznak át a határsávba tartozó területeken.

"Tisztelt lakosok! Szeretnénk emlékeztetni Önöket arra, hogy a városi tanács segítséget nyújt az engedélyek megszerzésében. Ennek megfelelően minden elöljárót informáltunk az okmányok begyűjtéséről és azok átadásáról a határőregységnek: Badalói Elöljárói Körzet – Szalai Imre, Benei Elöljárói Körzet – Balogh János, Borzsovai Elöljárói Körzet – Vince István megbízott elöljáró, Mezővári Elöljárói Körzet – Varga Tamás, Nagybaktai Elöljárói Körzet – Szakalos Mihajlo, Halábori Elöljárói Körzet – Molnár Ágota, Gecsei Elöljárói Körzet – Mester András, Oroszi Elöljárói Körzet – Hiába Okszána, Csetfalvai Elöljárói Körzet – Hnatik Hanna, Csomai Elöljárói Körzet – Kovács Szvitlana. A kérdéssel közvetlenül hozzájuk, vagy Vince István alpolgármesterhez fordulhatnak. A határzónában élők számára az engedély végleges, a településen nem regisztrált személyek számára egy évre szól. A határőrség tíz napon belül dönt az engedély megadásáról vagy megtagadásáról"

 - emelte ki a kistéraég polgármestere.

Babják Zoltán felhívta a  Beregszászi kistérség lakosainak figyelmét, hogy forduljanak az elöljárókhoz az engedélyek időben történő megszerzése érdekében, hogy elkerüljék a felesleges pénzbírságok kiszabását.

Emlékeztetett arra, hogy  határ menti övezetben megfelelő engedély nélküli tartózkodásért adminisztratív felelősségre vonás jár: az állampolgárok 850–1700, a tisztviselők pedig 1700–2550 hrivnya közötti pénzbírságra számíthatnak.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.