Segítséget nyújtott a magyar kormány Sebestyén László elhunyt beregszászi katona családjának
Segítséget nyújtott a magyar kormány Sebestyén László elhunyt beregszászi katona családjának

Korábban beszámoltunk arról, miszerint újabb magyar nemzetiségű katona esett el az oroszokkal vívott harcokban. Sebestyén László beregszászi lakos mindössze 25 éves volt, Donyeck megyében vesztette életét közölte a karpat.in.ua. 

Családjának Kuti László, az ungvári magyar főkonzulátus konzulja adta át a magyar kormány anyagi támogatását.

A csaknem 500 napja tartó háborúnak megannyi áldozata van, mind a katonák, mind pedig a civilek körében. A pontos számokat nem ismerjük, ahogy azt sem tudjuk pontosan, hogy hány kárpátaljai magyar nemzetiségű katona esett el, hiszen egyes források 22, mások pedig 29 személyt említenek.

„Számunkra rendkívül fontos, hogy megőrizzük azoknak a katonáknak az emlékét, akik a kárpátaljai magyar közösség tagjai voltak, kötődtek a magyarsághoz. Ilyenkor, amikor egy testvér, családapa, családfenntartó elmegy, ráadásul nagyon fiatalon, a család nagyon nehéz helyzetbe kerül” 

– mondta el Kuti László, kiemelve, hogy 

a pszichológiai segítségnyújtás mellett a magyar kormány fontosnak tartja az említett családok anyagi támogatását is.

A beregszászi konzulátuson Popovics Mária, Sebestyén László nagynénje vette át a támogatást. Kuti László kiemelte, hogy az elesett katona áldozata nem volt hiábavaló, hiszen ő is azért harcolt, hogy itt, szülőföldjén, a nemzetiségek a jövőben békében élhessenek.

Sebestyén László a fegyveres erők rohamdandárjának segédlövészeként szolgált, a katonát Beregszász központi temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.