KMNE: Családi hétvége a Vadvölgy panzióban - Feltöltődés az egész család számára
KMNE: Családi hétvége a Vadvölgy panzióban - Feltöltődés az egész család számára

A Vadvölgy panzióból minden alkalommal vidáman térnek haza tagcsaládjaink. A gyönyörű táj, a finom ételek, a családias környezet – mind hozzájárul ehhez. Ilyen alkalmakkor jó barátságok, ismeretségek is köttetnek. Nem volt ez másként a legutóbbi családi hétvégénken sem, amelyen 15 család vett részt, több mint 60 fővel. Köszönet a program megvalósulásáért a Magyar Kormánynak! 

Az alábbiakban az egyik résztvevő anyuka beszámolóját olvashatják:

2023. augusztus 25-27. között immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében a Vadvölgy panzióban a várva várt családi hétvége. Kosztyu Zsolt és Julianna vezetésével érdekes beszélgetéseken, játékos foglalkozásokon vehettünk részt. 

Nagy izgalommal várta családunk apraja nagyja ezt a napot. Első alkalommal jártunk itt a gyerekekkel, és kicsit félve, mégis nagyon boldogan érkeztünk. A szállás kifogástalan volt, tiszta és rendezett. A vacsora nagyon ízletes volt. Ezt követte egy ismerkedős, beszélgetős este, ahol mindenki megismerhetett mindenkit. 

KMNE: Családi hétvége a Vadvölgy panzióban - Feltöltődés az egész család számára
KMNE: Családi hétvége a Vadvölgy panzióban - Feltöltődés az egész család számára

A szombat reggelt közös imádsággal kezdtük, amit Ábrány Krisztián áldozópap és mentálhigiénés szakember vezetett, majd következett egy kirándulás a festői szépségű hegyek között, ahol megcsodálhattuk a lélegzetelállító tájat és beszívhattuk a friss erdei levegőt. Miután visszatértünk a panzióba, a gyerekek vidáman vették használatba a játszóteret. Elfogyasztottuk a finom ebédet, aztán szabad program következett. A kis lurkók és a felnőttek birtokba vették a medencét, vidáman lubickolt mindenki. Vacsora után ismét hosszú beszélgetések következtek, természetesen játékkal ötvözve, immár családias légkörben. 

A vasárnapot áhítattal kezdtük, melyet ismét imával zártunk. Végezetül átbeszéltük a hétvégi eseményeket. Ebéd után pedig mindenki csordultig boldogsággal feltöltődve indult haza. 

Hálás szívvel köszönjük a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének, hogy lehetőségünk volt kiszakadni a mindennapi mókuskerékből és a természet lágy ölén, festői környezetben feltöltekezni. 

Kis-Vodosztávszka Irén résztvevő


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.