A Beregszász főterén álló adventi koszorún meggyújtották a harmadik gyertyát
A Beregszász főterén álló adventi koszorún meggyújtották a harmadik gyertyát.
A Beregszász főterén álló adventi koszorún meggyújtották a harmadik gyertyát.
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Köztudott, hogy az adventi koszorún a harmadik gyertya az örömöt szimbolizálja, amely örömnek a megélését jelenleg beárnyékolja a háború és a szétszakított családok fájdalma. Ez a gyertya azért is gyulladjon meg, hogy mielőbb elérkezzen az öröm az emberi szívekbe és családjaink körébe.

Hirdetés

Sokakban mégis felmerül a kérdés, hogy ilyen emberpróbáló időkben van-e helye bármiféle örömnek. Igen, van, hangzik a válasz, mert a sok próbatétel közepette is megtartott bennünket az Úr, és azt is látjuk, hogy az adventi koszorún sorra meggyulladó gyertyák fénye mindinkább erősebb lesz. Múlik a sötétség. Hinnünk kell tehát benne, hogy ezzel együtt közelebb kerülünk az olyannyira áhított békéhez is, hangzott el vasárnap délután Beregszász főterén, ahol a Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház és a KMKSZ által szervezett ünnepségen meggyújtották a harmadik gyertyát.

Az alkalom kezdetén az Ortutay Elemér szakkollégium diákjai elénekelték a Szent család szálláskereső énekét.

Hirdetés

A karácsonyt megelőző két vasárnap a görögkatolikus egyházban a szent atyák vasárnapja, kezdte ünnepi beszédét Demkó Ferenc, az egyházmegye helynöke. Ábrahám, Izsák, Jákób és a többiek igazából jóval kevesebbet tudhattak, láthattak meg az Úristen szándékából, mint a XXI. század embere, aki több mint kétezer esztendő után ünnepli a Megváltó születését. Ám a szent atyák hozzáállása igencsak figyelemreméltó és tanulságos a ma embere számára. Mivel az ősök félretették minden egyéni vágyukat és tervüket, és azt mondták a Mindenhatónak: megcselekszem, amit Te kívánsz. Módfelett érdemes és kívánatos lenne ezzel az alázattal készülni a Megváltó születésére. Mert csak ily módon költözhet a szívünkbe békesség, amely remélhetően kisugárzik a körülöttünk élőkre is.

Az advent az önvizsgálat, a lelki elmélyülés ideje, amikor is számot vetünk azzal, hogy az utóbbi időkben mit cselekedtünk jól, és miben kell változnunk, kezdte beszédét Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke. Az ünnepre való ráhangolódást most jelentős mértékben befolyásolják a háborús körülmények. Máskor a szülőföldjüktől távol dolgozó családfők ilyenkor hazajöttek, hogy együtt ünnepeljenek szeretteikkel, örüljenek egymásnak, és közösen tervezzék a jövőt. Most pedig a szétszakítottságban kell ünnepelniük. Sokan felteszik ez idő tájt a kérdést: Isten miért küldött ránk ekkora csapást? Ám vegyük észre, hogy a háború a gonosz emberek műve. Meglehet, az ártó szándékok megállításához kevés a mi erőnk, ám bíznunk kell benne, hogy a Mindenható folyamatos könyörgésünket meghallva egyszer véget vet ennek a borzalomnak.

A történelmi egyházak jelenlevő képviselői áldást kértek Beregszász valamennyi lakója, a sokat szenvedett kárpátaljai magyarság további életére.

A gyertyagyújtási alkalom végén a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség kórusa karácsonyi énekeket adott elő.

Kovács Elemér

A Beregszász főterén álló adventi koszorún meggyújtották a harmadik gyertyát. (Fotó: Kovács Elemér)