Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, ukrán elnök, Elnöki Hivatal, ukrán politikus
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: Elnöki Hivatal
 / Közélet

Mark Carney kanadai kormányfővel tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, és közlése szerint nemzetközi nyomásgyakorlást és további szankciókat sürgetett Oroszország ellen.

„Nagyon jó találkozónk volt a kanadai miniszterelnökkel. Nagyon hálás vagyok Kanadának a támogatásért, valóban nagyra értékeljük Kanadát mint Ukrajna igaz barátját”

– írta Zelenszkij az X közösségi portálon szombaton.

„Az elsődleges kérdés, hogy nyomást gyakoroljunk Oroszországra, hogy tegyen tényleges lépéséket a háború befejezése érdekében”

– tette hozzá az ukrán elnök. „Részleteiben megtárgyaltuk, hogy milyen szankciók lehetnek hatásosak, beleértve a másodlagos szankciókat, az energiával kapcsolatos intézkedéseket és az árnyékflotta elleni büntetőintézkedéseket” – emelte ki.

„Megvitattuk a védelmi együttműködést és a ‘tettre készek koalíciójának’ a fejlesztését is. Hálás vagyok, hogy meghívtak (a hét legfejlettebb ipari ország) a G7 következő találkozójára”

– olvasható a bejegyzésben, amelyben Zelenszkij nem tért ki arra, hol találkozott partnerével.

A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) honlapja szerint a kanadai miniszterelnök és az ukrán elnök Rómában találkozott, ahol vasárnap részt vesznek XIV. Leó pápa szolgálatkezdő szertartásán - közölte a hirado.hu.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.