Lemond hivataláról Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, a kormányzó Liberális Párt elnöke - a politikus döntését hétfőn jelentette be Ottawában.
Justin Trudeau közölte, döntése azt követően válik érvényessé, hogy pártja megválasztja új elnökét, aki egyben miniszterelnökként is tovább dolgozik.
Lemondását bejelentő nyilatkozatában a liberális politikus többi között azt mondta, hogy Kanada megérdemel egy működőképes parlamentet, amelyet - szavai szerint - teljes mértékben hatalmába kerítette az obstrukció, és amelyet a "produktivitás" teljes hiánya jellemez. Kormányát egyben úgy jellemezte, hogy Kanada leghosszabb ideig hivatalban lévő kisebbségi kormánya volt.
Tisztségviselők ezzel egy időben közölték, hogy március 24-ig felfüggesztik a parlament működését.
A törvényhozás eredetileg január 27-én ült volna össze. A kéthónapos ülésezési szünet lehetőséget ad a kormányzó párt új elnökének kiválasztására, azaz egyben az új miniszterelnök személyének megnevezésére.
A kanadai ellenzék három pártja jelezte, hogy márciusban, a parlament újbóli összeülését követően a liberális párti kormány elleni bizalmatlansági indítvány elfogadtatása lesz a céljuk.
Kanadában októberben tartanának szövetségi törvényhozási választást, de a kormány bukása esetén előrehozott választások következhetnek, amelynek esélyese a Pierre Poilievre vezette konzervatív párt.
A kisebbségi kormányt vezető Liberális Párt társadalmi támogatottsága jelentősen meggyengült az elmúlt időszakban.
A közvéleménykutatások szerint a Konzervatív Párt jelenleg a választók 43-45 százalékának támogatását élvezi, míg a kormányzó Liberális Párt mögött az emberek 20 százaléka áll, és szintén 20 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik a baloldali Új Demokrata Párt.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.